Exodus következik vagy mészárlás. Halál és zűrzavar jön, mert vasárnap az etiópiai vezetők nem hagytak választási lehetőséget a lakosságnak Mekelében, a Tigré nevű észak-etiópiai régió fővárosában. Először a hadseregen keresztül figyelmeztették őket, hogy ne számítsanak könyörületre, ha nem „szabadítják fel magukat” a TPLF, a Tigréi Népi Felszabadítási Front uralma alól. (Tigré tartományban a TPLF vette át az uralmat november elején. A szervezet nem ismeri el Abij Ahmed miniszterelnököt, a lázadók akcióik során katonai létesítményeket támadnak. Az etióp hadsereg offenzívát indított az országrész visszafoglalására. A konfliktusnak eddig több száz halálos áldozata van, a menekültek száma tízezres nagyságrendű – a szerk.)
A vezérkar nem árulta el a civileknek, hogy hogyan kellene megszabadulniuk az állig felfegyverkezett harcosoktól, akik beolvadtak közéjük, de aztán Abij Ahmed miniszterelnök a napnál világosabbá tette a helyzetet. Tavaly Nobel-díjjal jutalmazták, amiért békét kötött Eritreával, most pedig ugyanő „72 órát” adott a TPLF-nek, hogy letegyék a fegyvert és megadják magukat, mielőtt elindítja a Mekele elleni támadást.
Hacsak a Felszabadítási Front nem adja meg magát – ami elég valószínűtlen – a civileknek nem marad más választásuk, mint hogy tömegesen a szomszédos Szudán felé meneküljenek, a kivéreztetett Szudán felé, ami már arról a nagyjából 30 ezer tigréiről sem tud gondoskodni, akik korábban leltek ott menedéket.
Ilyen az, amikor előre lehet tudni, hogy tragédia, vagy ahogy manapság hívják, „humanitárius katasztrófa” készül. De ki tudná megakadályozni?
Az ENSZ bevethetne kéksisakosokat, de ahhoz a Biztonsági Tanács döntése kellene. A Biztonsági Tanács pedig mozgásképtelen, amióta Donald Trump hadat üzent az általa gyűlölt „multilateralizmusnak”, az együttműködésen alapuló világrendnek.
A világ vezető haderejével a háta mögött az Egyesült Államoknak minden eszköze meglenne rá, hogy megakadályozza ezt a drámát. A távozó elnöknek ráadásul nem is adódhatna jobb lehetősége, hogy elfeledtesse a szégyenteljes elnöki ciklusát, de ne számítsunk rá, hogy cselekedni fog. Donald Trumpnak fikarcnyit sem számít más emberi lények sorsa. Ő csak a sajátjával törődik, de bárki is legyen az elnök, az Egyesült Államok egyébként sem akar többé a világ csendőre lenni, mert ez a szerep így is túl sokba került már neki, politikailag és anyagilag is.
De akkor kicsoda?
Kína? Kínának meg sem fordult a fejében, hogy megvásárolja a libanoni kikötőket, pedig jutányos áron hozzájuk juthatott volna, és rajtuk keresztül szabad bejárást kaphatott volna a közel-keleti piacokra. Csakhogy Kína nem akar belekeveredni egy hosszúnak és bonyolultnak ígérkező konfliktusba. Viszont akkor kicsoda, ha nem az évszázad két nagy riválisa?
Oroszország? Fel sem érdemes tenni a kérdést. Oroszország sem fog lépni, különösen nem most, amikor fogalma sincs, hogyan kezelje a belarusz kérdést, és hogy hogyan jöhetne ki politikailag is győztesen a szíriai katonai győzelméből.
Tehát marad az EU, ami éppenséggel nem teljesen fegyvertelen.
Franciaország kivételével az Európai Unió 27 tagállama közül egyiknek sincs számottevő fegyveres ereje, viszont többüknek együtt – négy vagy öt ország elegendő lenne – az ENSZ helyébe léphetnének és megmenthetnék nemcsak Etiópiát, hanem Európa becsületét és stabilitását is.
Az unió többre is képes lenne, mint amit elhisz magáról, de félő, hogy semmit nem fog tenni, mert nagyon kevés olyan európai kormány van, amelyiknek van elképzelése a világpolitikáról; mert a tagállamok egyáltalán nem érzik magukat érintettnek; és mert nincsen közös európai hadvezetés.
Miközben senki nem mozdítja a kisujját sem, Afrikában kitör egy második délszláv háború. 110 millió lakos egy 80 népből és 10 régióból álló mozaikban, mindegyik darabja saját identitással: Etiópiában minden adott egy hasonló katasztrófához, de a helyzete még rosszabb, mert nem olyan stabil és működő államok veszik körül, mint egykor Jugoszláviát.
Keleten Szomália és a jemeni háború. Északon Eritrea a diktatúrájával. Nyugaton törékeny vagy háborúban álló országok sora. Egy etiópiai polgárháború a pokolba ránthatja Afrika egy széles sávját a Vörös-tengertől az Atlanti-óceánig, hatalmas játékteret kínálva terroristáknak, több százezer embert kényszerítve fejvesztett menekülésre Európa felé.
Ez az összetűzés nem csak Afrika nagy részét fenyegeti. Minket, az Európai Uniót pont olyan közvetlenül fenyeget, ahogy a szíriai háború is a mai napig. Számunkra is vészjósló az afrikai „humanitárius katasztrófa”, de amíg nincs közös hadseregünk, amit be tudnánk írni az egyenletbe, amíg nincs felocsúdás, amíg nincs rá akarat, hogy létrehozzuk és világpolitikai szereplővé tegyük a valódi uniót, addig tehetetlen hatalom maradunk, és benne ragadunk ebben az öngyilkos döntésünkben.
A cikk a Magyar Narancs Online-on jelent meg 2020. november 27-én.
