Emlékezzünk, miket hallottunk még néhány héttel ezelőtt is. Amióta az Egyesült Arab Emírségek, aztán Bahrein békeszerződéseket írtak alá Izraellel, Szaúd-Arábia pedig hallgatólagosan jóváhagyta azokat, mindenütt arról írtak, legalábbis a sorok között, hogy palesztin probléma nincs többé, hogy a palesztinok vesztettek, és súlytalanná váltak a nemzetközi színtéren.
Úgy szólt az érvelés, hogy az arab-izraeli konfliktus vége az izraeli-palesztin konfliktus végét is jelenti, de bármennyire is elszigetelődtek, a palesztinok nem tűntek el Izraelből és a megszállt területekről. Elég volt hozzá, hogy Benjámin Netanjahu a kormányalakítás reményében szabadjára engedje a szélsőjobboldalát, hogy az ezt követő jeruzsálemi provokációk palesztin reakciót váltsanak ki, és egy pillanat alatt kitörjön egy újabb háború.
Ez az első tanulsága egy évszázados konfliktus e sokadik fejezetének. Semmi és senki sem lesz képes hosszú távon kibékíteni a palesztinokat és az izraelieket egy olyan békemegállapodás nélkül, amely létrehoz egy palesztin államot Izrael mellett. Ez megkerülhetetlen tény, amit ideje volna, hogy mindenki elismerjen, de van még három másik, ami ugyanilyen fontos a jövőre nézve.
A Hamász iszlamistái, akik sokáig kisebbségben voltak a palesztin nemzeti mozgalmat létrehozó világi párttal, a Fatahhal szemben, mostanra nagyjából többségbe kerültek. Nem azért győztek, mert a palesztinok felsorakoztak volna a Muszlim Testvériség politikai iszlámja mögött, hanem azért, mert a Fatah nem tudta az oslói egyezményt a régóta várt békemegállapodássá alakítani, több fronton kudarcot vallott és korrupcióba süllyedt, és mert a Hamász képes volt körülbelül kétezer rakétát zúdítani Izraelre, amelyek Tel-Aviv komplett negyedeit elpusztíthatták volna, ha az izraelieknek nincs ilyen hatékony elhárító rendszerük.
Az eddig soha nem látott palesztin katonai kihívás elé állított Izrael elhatározta, hogy megtizedeli és megsemmisíti a Hamászt. Ez magyarázza, hogy miért bombázták ekkora erővel Gázát, de bármilyen csapásokat is mértek rájuk, el kellett ismerniük tárgyalópartnerként az iszlamistákat, akikkel – az egyiptomi szolgálatok közvetítésével – muszáj már most szóba állniuk.
Ez ennek a háborúnak a második tanulsága, a harmadik pedig az, hogy a három Palesztina: a Gázai övezet, a megszállt ciszjordániai területek és az izraeli lakosság 20 százalékát kitevő palesztinok most már elszántak, hogy egységesen lépjenek fel az izraeliekkel szemben.
Ez az egység nem feltétlenül lesz tartós, de ezeknek a napoknak a harmadik tanulsága az, hogy Izrael súlyos politikai vereséget szenved egy olyan időszakban, amikor veszélyesen mélyül a belső megosztottsága: világiak és vallásosak; askenáziak, szefárdok és oroszok; jobb- és baloldaliak; a palesztinokkal való kompromisszum támogatói és ellenzői között.
Ami ezeknek a csatáknak a negyedik tanulságát illeti, az az, hogy Izrael nem számíthat örökké a katonai fölényére. Ha az irániak képesek lettek volna bevetni a Szíriában és Dél-Libanonban felhalmozott fegyvereiket, Izrael hatalmas emberi és anyagi veszteségeket szenvedett volna, amelyekből nehezen tudna kilábalni. Sürgető a béke, mindenekelőtt Izrael számára.
A cikk a Magyar Narancs Online oldalán jelent meg 2021. május 18-án.
