A nacionalista pártok egy csapásra négy dolgot is tisztáztak múlt pénteken. Azzal, hogy közös hadüzenetben keltek ki az európai egység szorosabbra fűzése ellen, először is eltemették azt az elképzelést, hogy létezik kelet-nyugati megosztottság az Európai Unióban. Ez a mítosz egyre csak erősödött az elmúlt években. Az Orbán Viktor homofób törvénye okozta szakadás az Európai Tanács legutóbbi ülésén pedig gyakorlatilag hivatalossá tette, hogy két Európa van: nyugaton egy liberális, keleten pedig egy reakciós, amikor hirtelen…
Lássuk a számokat. A tizenhat pártból, amelyek most kijelentették, hogy elutasítanak bármiféle további politikai egységesülést az Európai Unióban, hány működik a volt szovjet blokk országaiban? A túlnyomó többségük? Vagy legalább a többség? Nem! Lengyelország és Románia, Észtország és Magyarország, Litvánia és Bulgária, ez összesen hat, szemben a régi szabad világ tíz pártjával: alig több mint egyharmaduk.
Ellenvetésként felhozható, hogy e hat párt közül kettő, a lengyel PiS és a magyar Fidesz már hosszú évek óta hatalmon van. Ez tény, de ne felejtsük el, hogy az olaszországi Liga is kormányoz: Mario Draghi kormánykoalíciójának a tagja, előtte pedig sokáig az Öt Csillaggal osztozott az olasz tárcákon. Ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy az FPÖ nemrég még kulcsfontosságú minisztériumokat vezetett Ausztriában, hogy Marine Le Pen Emmanuel Macron újraválasztását veszélyeztetheti Franciaországban, hogy a PiS és a Fidesz meggyengülése pedig éppen elég lehet ahhoz, hogy a 2022-es és 2023-as magyar és lengyel választásokon akár ellenzékbe szoruljanak, és hogy az autoriter és korrupt hatalom elutasítása románok, bolgárok és szlovének tömegeit szólítja az utcára.
A nacionalista és szuverenista szélsőjobboldal egyáltalán nem a volt szovjet blokk monopóliuma.
A legutóbbi francia elnökválasztáson Marine Le Pen az Európai Uniót „a nép börtönének” nevezte, üdvözölte a Brexitet, és ki akart lépni az eurózónából. Barátja, Matteo Salvini ugyanezen az állásponton volt, most viszont aláírtak egy szöveget, amelyben elismerik, hogy „az integrációs folyamat sokat tett azért, hogy létrejöjjenek az együttműködés tartós szerkezetei, hogy fenntartható legyen a béke, a kölcsönös megértés és az államok közötti jó kapcsolatok”. „Ezt a munkát folytatni kell” – írják most ezek a pártok, amelyek, úgy tűnik, végre megértették, hogy az európaiak elutasítják a visszalépést az európai egységből. A szélsőjobb korábban még teljesen eurofóbiás volt, pénteken viszont az Európai Unió mellé állt azzal, hogy elismerte a beágyazottságát a köztudatba. De mit javasol a szélsőjobb az uniót alkotó 27 nemzetnek?
Egy olyan időszakban, amikor le kell fektetnünk a közös katonai védelem alapjait, közösen kell beruháznunk a jövő iparágaiba, páneurópai egészségügyi politikát kell létrehoznunk, együtt kell küzdenünk a globális felmelegedés ellen, és meg kell erősödnünk, hogy önállóan léphessünk fel a nemzetközi színtéren, és ne szoruljunk a kínai-amerikai hatalmi harc partvonalára, a tizenhatok azt javasolják, hogy lépjünk tovább – a teljes leállás felé.
Nem állnak elő új ötletekkel, és még kevésbé új politikai javaslatokkal. Épp ellenkezőleg. Egy olyan pillanatban, amikor meg kellene tanulnunk megszüntetni a tagállamok vétójogát, és többségi szavazással előre lépni, amikor képessé kellene válnunk dönteni és cselekedni anélkül, hogy a világ újból elrohanna mellettünk, a szélsőjobboldal azt javasolja, ragaszkodjunk a követelményhez, hogy bizonyos döntéseket csak teljes egyetértésben lehet meghozni, ami lelassítja és gyakran meg is bénítja az unió működését. A nemzetek szuverenitásának, „hagyományainak” és zsidó-keresztény örökségének tiszteletben tartása megköveteli, hogy ezen ne változtassunk – állítják.
A szöveg harmadik tanulsága azoknak a pártoknak – hogy nyersen fogalmazzak – az intellektuális szegénysége, amelyek a hagyományokat összekeverik a cselekvés megtagadásával, a múlt örökségének megőrzését a teljes leállással, a reformokat a visszalépéssel. Ami pedig a politikai Európa kialakulása elleni hadüzenet negyedik tanulságát illeti: az európai szélsőjobboldal valószínűtlen politikai keveréke a nemzeti egység (flamand) ellenzőinek és (spanyol) támogatóinak, a szociális védelem híveinek és kritikusainak, Putyin közeli barátainak és elszánt ellenségeinek. Érthető, hogy ezek az emberek nem akarnak politikailag is egységes Európát. Képtelenek lennének kormányozni.
A cikk a Magyar Narancs Online oldalán jelent meg 2021. július 7-én.
