Elnök úr, először is hadd mondjam el: én is úgy reagálnék, ahogy ön. Ha a Svájci Államszövetség, ami Franciaország és három másik európai uniós ország között fekszik, úgy döntene, hogy csatlakozik egy Oroszország uralta katonai szövetséghez, én is nyugtalan lennék, és svájci szuverenitás ide vagy oda, remélném, hogy a kormányaink nem csak szavakkal reagálnának.
Érthető tehát, hogy nyomást gyakorol a NATO-ra, hogy ne nyisson se Ukrajna, se Grúzia, se bármelyik szovjet utódállam felé; de önnek is be kell látnia, hogy ezek a több mint három évtizede független országok nem akarnak orosz protektorátusokká válni.
Szabadok akarnak maradni; szabadabbak, mint amennyire a történelmük valaha is engedte nekik, és a Krím bekebelezése, a szervezett zavargások az ukrajnai Donyec-medencében, az ön folyamatos megfélemlítési manőverei, az ukrán identitás tagadása, egyszóval minden, amit ön tesz és mond, csak tovább táplálja az Oroszországgal szembeni félelmet a saját határain.
Nem Oroszország a fenyegetett fél, hanem a köztes államok. A NATO – Oroszországgal ellentétben – semmilyen területet nem csatolt el senkitől, és ha ön nem akarja, hogy ez a szövetség az orosz határig terjeszkedjen, akkor az ön feladata, hogy olyan megnemtámadási és benemavatkozási garanciákat adjon a szomszédainak, és különösen Ukrajnának, amelyek elég hihetőek a számukra és az EU 27 tagállama számára.
Önnek kell ötletekkel és javaslatokkal előállnia azoknak az államoknak a megnyugtatására, amelyeknek ön, úgy látszik, eltagadja a függetlenségét. Mindenekelőtt önön múlik, hogy létrejöhet-e egy új „biztonsági architektúra” Európában, és – ez a második dolog, amit mondanék önnek – ha nem hajlandó lerakni ennek az alapjait, vagy ha ráadásul odáig merészkedne, hogy újabb ukrán területeket kebelez be vagy száll meg, akkor nemcsak európai és amerikai gazdasági szankciókkal kellene szembenéznie.
Hanem Kína halálos ölelésével is. Kínának, az új szuperhatalomnak a kereskedői a század eleje óta csipegetnek az ön irdatlan Szibériájából, amit ön nem tud benépesíteni, és amiből hamarosan új eldorádót varázsol a globális felmelegedés.
Persze megkockáztathatja, hogy Kína karjai közé löki Oroszországot. Természetesen elfeledkezhet róla, hogy a történelme, az érdekei és a kultúrája az orosz népet az egyik nagy európai nemzetté emelik, de végiggondolta alaposan egy ilyen döntés következményeit? Eszébe jutott, hogy sem az ön oligarchái, sem pedig az orosz középosztály – az országa legnagyobb ütőkártyája – nem kér majd egy ilyen szövetségből, és hogy a hadsereg és az FSZB szükségszerűen elgondolkodik majd azon, milyen erőviszonyok alakulnának ki Oroszország és az új szövetségese, a szegény nagyhatalom és a világ második legnagyobb gazdasága között, amelytől Oroszország függésbe kerülne?
És egy harmadik dolog, elnök úr. Talán arra gondol, hogy a kazah vezetők az ön kezébe helyezték a sorsukat azzal, hogy felkérték, állítsa helyre a rendet a városaikban. Nem is téved. A belarusz vezérhez hasonlóan mostantól nekik is sokkal nehezebb dolguk lesz, ha úgy akarnak kibújni az ön szorításából, hogy a Nyugathoz, a törökökhöz vagy a kínaiakhoz dörgölőznek.
Talán még azt is mondogatja magának, hogy az orosz birodalom gyorsabban újjáalakul, mint azt bármikor gondolta volna. Pontosan ettől tart sok nyugati elemző is, mégis vigyázzon, elnök úr!
Van egy másik olvasata is annak, ami Kazahsztánban történik. A legnagyobb közép-ázsiai országban az ön által kidolgozott orosz politikai modell hasonmását csak egy hajszál választotta el attól, hogy megdöntse egy népfelkelés, és ha nincs a katonai beavatkozás, meg is dől. Senki nem látta ezt előre, sem ön, sem a titkosszolgálatai, sem a kazah vezetés, és ebből két következtetést lehet levonni.
Az első, hogy ugyanez megtörténhet Oroszországban is, ahol az ön népszerűsége az életszínvonallal együtt folyamatosan csökken. A második, hogy Kazahsztán csak a legújabb az ön által „közel-külföldnek” nevezett országok közül, amelyek fellázadtak a korrupció és a szabadságjogok hiánya ellen. Ukrajna az egyikük, de ugyanez történt Belaruszban, Grúziában, Moldovában, Kirgizisztánban és Örményországban is, Azerbajdzsán pedig közelebb húzódott ahhoz a Törökországhoz, ami egyébként Ukrajnának is szállít fegyvereket.
Ön visszaszerezte az irányítást Örményországban, Belaruszban és talán – majd meglátjuk – Kazahsztánban, de Ukrajna eltávolodott öntől, Grúzia egyik válságból a másikba zuhan, Moldova az Európai Unió felé húz – szinte már nincs is olyan része a volt Szovjetuniónak, ahol ne sikerült volna felszítania a lakosok oroszellenességét. Az álmainak birodalma nemhogy nem épül újjá: egyenesen omladozik. Húsz évvel a hatalomra kerülése után, közel hetvenévesen már nem akkora az ön varázsa Oroszországban, mint a fiatal, izmos „bosszúállónak”, aki egykor volt.
Ne akarjon revansot venni, ha nincsenek meg hozzá az eszközei! Mielőtt eljut oda, hogy már senki nem ijed meg öntől, válassza Ázsia helyett Európát, nyugtassa meg a többi európai országot, tegyen bizalomépítő lépéseket a szomszédai felé, és találja meg azokat a kompromisszumokat, amelyeket közös otthonunk, Európa stabilitása és jóléte megkíván!
A cikk a Magyar Narancs Online oldalán jelent meg 2022. január 12-én.
