A dolog nagyon egyszerű: tűz van. Az egész világ parázslik a globális felmelegedéstől. Ukrajnában és Gázában tűzvész pusztít. Egy év múlva pedig lehet, hogy Trump Fehér Házba való visszatérése is felszítja a lángokat. A tűz bármelyik pillanatban elharapózhat mindenütt, és mit teszünk?
Mit teszünk Európában, mi, európaiak?
Hacsak nem dugjuk homokba a fejünket, hogy ne lássuk a veszélyeket, szembe kell néznünk velük, egységesen, és eltökélten, hogy senki másnak nem engedjük, hogy a sorsunkról döntsön, csak magunknak. Nem lesz könnyű, és időnként kifejezetten bonyolult lesz. Sokkal egyszerűbb lenne visszahúzódni a nemzeti határaink mögé, és remélni, hogy azok majd megvédnek bennünket a lángoktól, de mivel ez nem így van, és mivel megosztottan nyilvánvalóan sebezhetőbbek lennénk, mint egységesen, fel kell vennünk a kesztyűt, és az Unió kibővítésével kell kezdenünk.
Ez a bővítés azért szükséges, mert szembesülve Vlagyimir Putyin harcias viselkedésével, és azzal a lehetőséggel, hogy a kínai-amerikai kötélhúzás vagy egy pusztító háborúhoz, vagy egy világméretű kínai-amerikai társbérlethez vezethet, nem késlekedhetünk vele, hogy a tagjelölt országokat beillesszük az Unióba. Törekednünk kell az európai földrész egységére, és nem szabad hagynunk, hogy Kína és az Egyesült Államok leradírozza a térképről, de ha az Unió bővülni akar, és anélkül, hogy a bővítés megbénítaná, el kell fogadnunk, hogy tagjai választhassanak az integráció különböző fokozatai közül.
Ugyanúgy, ahogyan a 27 tagállam most is eldöntheti, hogy akar-e csatlakozni az euróövezethez, vagy a schengeni övezethez, a 35 tagállamnak is meg kell, hogy legyen a választási lehetősége, hogy egy jogállamiság által szabályozott közös piachoz akar tartozni, vagy egy politikai egységbe tömörült unióhoz, harmonizált adózással és közösségi kül-, védelmi és iparpolitikával. Ugyanaz a név, ugyanaz a zászló, de sokkal nagyobb sokszínűség: egy új Uniónak kell születnie, a 21. század számára, a második feladatunk pedig megerősíteni a katonai termelésünket.
Nem szeretjük ezt leírni. Nincs benne semmi izgalmas, de tény, hogy jelenleg képtelen vagyunk tartani magunkat az Ukrajnának ígért lőszerek szállítási határidejéhez, és a fegyverkészleteink is vészesen megcsappantak. A következtetés egyértelmű: a lehető leggyorsabban közösen kell befektetnünk a páneurópai fegyveriparba, hogy támogathassuk az ukránokat, és képesek legyünk reagálni minden eshetőségre.
A harmadik legsürgetőbb feladatunk, hogy megerősítsük a közös célkitűzéseket a globális felmelegedés elleni küzdelemben és a biológiai sokféleség védelmében, hogy nagyobb súllyal vehessünk részt a nemzetközi tárgyalásokon, és ne hagyjuk, hogy az érdekcsoportok visszavessenek bennünket.
Ami a negyedik prioritásunkat illeti, az a kutatási erőfeszítéseink közösségivé tétele és megsokszorozása, hogy ne maradjunk le a következő ipari és tudományos forradalomról, ahogyan az informatikai forradalomról könyörtelenül lemaradtunk.
A bevándorlás ellenőrzésétől a kiváló egyetemek létrehozásáig, a szegénység elleni küzdelemtől az oktatási színvonal emeléséig ezer más közös tennivalónk van még minden területen, de ezek a legsürgetőbbek. És történetesen a katonai képességeink fejlesztése, az Unió újrafeltalálása, Ukrajna támogatása, a bolygó védelme és a kutatási erőfeszítések mind olyan célok, amelyeket a Zöldek és a centristák, a Néppárt és a szociáldemokraták is osztanak.
Akkor miért nem mondjuk ezt ki?
Az elkövetkező kampányban ez a négy áramlat sok kérdésben össze fog ütközni, de a lényeges dolgokban, legalábbis a célkitűzések tekintetében, közelítenek egymáshoz. Miért ne mondhatnánk ki tehát már most, hogy nézetkülönbségeinktől és eltérő kulturális hátterünktől függetlenül egyetértünk abban, hogy az Európai Uniót a nemzetközi színtér kulcsfontosságú szereplőjévé kell tenni, amely elég erős ahhoz, hogy önmagára támaszkodjon?
Mivel az országaink nem fognak összezárni, hacsak a politikai erőink nem teszik ezt, miért ne mondhatnánk ki, hogy együtt kívánjuk irányítani az Európai Uniót, anélkül, hogy feladnánk a politikai identitásunkat, ugyanannyi bátorsággal, mint amennyi elengedhetetlen kompromisszummal? Mivel a politikai spektrumban most a szélsőjobboldal áll szemben az összes demokratával, a lemondások pártjai a szabadságban, a szociális védelemben és a demokráciában való európai egység pártjaival, mondjuk ki! Adjuk vissza a politikának az erejét és a realitását.