A Libération 2024. július 2-i számában megjelent véleménycikk.

Annyi a rossz hír, hogy már nem is vesszük észre tőlük a jót. A rosszakat viszont nagyonis. Jövő vasárnap hatalomra kerülhet a francia szélsőjobb. Még ha ez nem is következne be, akkor is ott van a kockázat, hogy a második legnagyobb európai hatalom hosszú időre kormányozhatatlanná válik. Németország sincs sokkal jobb formában, és így az egész Európai Unió meggyengül, miközben a keleti határán állandósodik a háború, a Közel-Keletet teljes káosz fenyegeti, az Egyesült Államok pedig elfordul Európától és a Földközi-tenger térségétől, hogy Ázsiára és a kínai kihívásra koncentrálhasson.

Eközben a demokratikus országok leghatalmasabbikának novemberben választania kell egy kiszámíthatatan volt elnök és egy olyan jelenlegi elnök között, aki nem képes már érthetően beszélni. Úgy tűnik, hogy Európa és az Egyesült Államok, az összes nyugati demokráciával együtt csak egy hajszálnyira van attól, hogy Putyin és Hszi Csin-ping karmai közé kerüljön, de valóban itt tartunk már?

Nem, egyáltalán nem, elsősorban azért, mert az orosz és a kínai diktatúráknak rengeteg gyenge pontjuk van. A kínai fiatalság tömeges munkanélküliséggel néz szembe. A legtehetségesebb fiatal diplomások az ukrajnai háború kezdete óta folyamatosan elvándorolnak Oroszországból. A kínai gazdaság nem boldogul a világpiac, és különösen a nyugati piacok nélkül. Az orosz gazdaság képes rá, hogy sok nyugati szankciót megkerüljön, és felpörgesse a fegyveripart, robosztus növekedést produkál, de az állami költségvetésnek akkora részét emészti fel a háború, hogy az ország valójában kifulladóban van.

Lehet, hogy a Nyugat tesze-tosza, a diktatúrák viszont olyanok, mint az agyaglábú szobrok, és sokkal inkább alkalmasak a hibrid háborúskodásra, mint a valódi háborúra.

Vegyük újra elölről. Az amerikai elnök egy céltalanul sodródó, megosztott, megszégyenített és mélységesen nevetséges hatalmat farag az Egyesült Államokból. Amerika sosem volt még ilyen helyzetben a történelme során, de képzeljük el, hogy Joe Biden visszalép az elnökjelöltségtől, és egy fiatal utód, akár férfi, akár nő, átveszi a stafétát, méghozzá úgy, hogy a puszta színre lépésével múlt időbe teszi Trumpot, az Egyesült Államok pedig új lapot nyit, és lesöpri a színről az orosz és a kínai elnököt.

Semmi sem biztos ebből, de ez a forgatókönyv több, mint valószínű. A szükség teszi nagyonis hihetővé, és lehet, hogy az Atlanti-óceán másik felén sem fordulnak olyan rosszra a dolgok, mint ahogy gondoljuk, talán egyáltalán nem.

A szélsőjobboldal gyökeret eresztett Franciaországban – ahogy mindenhol másutt is föltámadt – de a három héttel ezelőtti európai parlamenti választások és a francia parlamenti választás első fordulója között jelentősen vesztett az erejéből. Annak ellenére, hogy a mérsékelt jobboldal egyik része átállt hozzájuk, a szavazatoknak csak 33 százalékát szerezték meg, a korábbi 40 százalékhoz képest. A Nemzeti Tömörülés közel 10 százalékpontot veszített, az egyesült baloldal csak öt százalékpontra van tőle, és habár lesüllyedt a harmadik helyre, a Macron-párti közép majdnem 6 ponttal erősödött.

Ez azt jelenti, hogy Franciaország kétharmada nem kér a szélsőjobból és hogy van egy halvány, de valós esély arra, hogy Marine Le Pen pártja július 7-én nem szerzi meg az abszolút többséget, amire szükségük lenne a kormányzáshoz. Semmi nem dőlt még el, de ha a Le Pen-isták ellenzékben maradnának, akkor a jobboldalnak, a baloldalnak és a centrumnak meg kellene tanulnia a kormányzati és koalíciós szerződések művészetét – egymással szemben álló politikai erők között.

Nem lenne egyszerű, mert ez a művészet ismeretlen Franciaországban. A kimenetele több, mint bizonytalan, de teljesen elképzelhetetlen, hogy – a szükség törvényt bont alapon – a baloldal, a jobboldal és a centrum közös prioritásokat fektet le, például, hogy áttérnek egy arányos választási rendszerre, amit egy éven belül be is vetnek a következő választáson?

Még ha erre nem is kerül sor, már maga a tény, hogy Párizsban elkezdtek vitatkozni erről a lehetőségről, egy korszakhatárt jelez, egy új Franciaország eljöttét, ami jobban hasonlít az európai partnereire, gyakorlatiasabb, és alkalmasabb rá, hogy politikai kompromisszumokat kössön. Ami Németországot illeti, ott helyreállhat a stabilitás, ha egy magabiztosságában megerősödött jobboldal visszatér a hatalomba, és zászlójára tűz egy politikai átalakulást Franciaország, Lengyelország és Olaszország oldalán, akármilyen kevéssé is vágyik ilyesmire.

Van fény az alagút végén, és ráadásul…

Még három dolog. A britek csütörtökön hátat fordítanak nyolc év populizmusának. Iránban az elnökválasztás második fordulóján a teokrácia népszerűtlensége szabadságvágyba fordul, és felemelkedik egy egyre népszerűbb reformista jelölt. Ez annál is inkább biztató, mivel közben úgy tűnik, egy negyvenes éveiben járó fiatalembernek, Magyar Péternek sikerül hiteles ellenzéket szerveznie az illiberalizmus bölcsőjében, Magyarországon.

Nem kell temetni a demokráciát.

Print Friendly, PDF & Email

English Français