Ki mondta, hogy a demokrácia már nem kell senkinek? Ki mondta, hogy az emberek most már önkényuralomra vágynak? Ki mondott ilyen ostobaságot, amire ismét rácáfolt Isztambulban az a több százezer tüntető, aki szombaton követelte, hogy bocsássák szabadon a polgármesterüket, Ekrem İmamoğlut, akit azért börtönöztek be, mert a következő elnökválasztáson legyőzheti Recep Erdoğant?
Fiatalok és idősek, férfiak és nők mindenféle társadalmi rétegből mind abban reménykedtek, hogy országuk demokráciává válhat és csatlakozhat az Európai Unióhoz. A leválthatatlan Erdoğan nem fogja egykönnyen feladni. Mivel a hatalma forog kockán, egyre jobban el fogja nyomni az embereket, és van benne gyakorlata, viszont az üzleti szféra aggódik, a török líra és a tőzsde ingadozik, és még a támogatóinak is kezd már elegük lenni belőle.
Hogy a diktátor vagy a szabadság fog-e győzni, nem tudjuk, de az biztos, hogy a szabadság továbbra is a leginkább megbecsült érték a világon, nem európai, hanem egyetemes érték.
A második dolog, amit ezekről a reményteli arcokról lehetett olvasni szombaton, az az volt, hogy az iszlám nyilvánvalóan nem összeegyeztethetetlen a demokráciával. Törökország nem buddhista és nem keresztény. Akár hívő, akár ateista vagy agnosztikus, kultúrája vagy hite szerint muszlim, és ugyanolyan mélységesen vágyik a demokráciára, mint a 2011-es arab tavasz, a három évig tartó algériai Hirak-tüntetések vagy az iráni tömegek, akik egyik válságból a másikba botlatoztak és soha nem hagytak fel azzal, hogy hangosan a világ tudtára adják: nem kérnek a teokráciából, amelyik 1979-ben ellopta tőlük a demokratikus forradalmat.
Azt állítják, hogy a muszlim országokban nincsenek valódi demokráciák. Ez igaz, de hány demokrácia volt a keresztény országokban a 19. századig? Vajon az európai abszolút monarchiák idején joggal beszélhettünk volna a kereszténység és a szabadság összeegyeztethetetlenségéről? Ma pedig azt kellene mondanunk, hogy Kína és Oroszország is összeegyeztethetetlen a szabadsággal, mivel a történelmük során csak nagyon ritkán nyerhettek belőle ízelítőt?
Az isztambuli arcok azt üzenik: ha fenyeget valamilyen háború, az nem a civilizációk között dúl. Nem az iszlám és a kereszténység áll háborúban egymással, hanem a demokrácia és a demokrácia ellenfelei. Ellentétben azzal, amit a szélsőjobboldal hangoztat, nem a dzsihád és a „nagy lakosságcsere” készül megtámadni Európát. Hanem azok, akik elutasítják a felvilágosodást, a hatalmi ágak szétválasztását, a nők felszabadulását, a sajtószabadságot és azt az elvet, hogy az állam feladata a döntőbíráskodás és a javak újraelosztása. Ők szövetkeznek Európa ellen, akik gyűlölettel tekintenek ezekre a vívmányokra.
Az isztambuli arcok azt üzenik, hogy Európa nincs egyedül. Donald Trump viszont igen, mert az ő egyetlen és nagyon bizonytalan szövetségese Vlagyimir Putyin, de Európa, a demokráciája, a szociális védelme és a politikai és katonai hatalomként való érvényesülési vágya mindazokat maga mellett tudja, akik szabadságra törekszenek, elutasítják az önkényt és elutasítják a fékek és ellensúlyok nélküli hatalmat, a pénz korlátlan uralmát, és a véleménynyilvánítás szabadsága nélküli választásokat.
(Fénykép: Michael Fleshman 2013, CC BY-NC 2.0)
