Az egyik ok belpolitikai. Benjamin Netanjahu azért is sietett a szíriai drúzok segítségére, mert a határ túloldalán, Izraelben élő drúzok igazi izraeli hazafiak, nagy arányban szolgálnak az ottani biztonsági erőkben, és a miniszterelnöknek illett hálát mutatnia azzal, hogy védelmébe vette a szíriai rokonaikat. Ha nem tette volna, alááshatta volna a nemzeti összetartást.

Legfőképpen mégis azért avatkozott be, hogy előnyére billentse a hatalmi egyensúlyt a Közel-Keleten. A szíriai drúzok többsége Damaszkusztól délre, az Izrael által elcsatolt Golán-fennsík és az ország többi része között húzódó drúz hegyvidéken él. Az izraeliek, válaszul a drúzok segítségkérésére, amelyet azután tettek közzé, hogy szunnita fanatikusok lemészárolták több tucat honfitársukat, gyakorlatilag leválasztottak Szíriáról egy drúz zónát, amelyre a szíriai hadseregnek mostantól tilos a belépés.

Izrael létrehozott egy protektorátust szíriai területen, és ezzel átrajzolja a Közel-Kelet térképét anélkül, hogy Szíria határai hivatalosan megváltoznának.

Ez jelentős fejlemény, mert jól tükrözi, hogy Szíria új vezetőinek mekkora nehézségekkel kell szembenéznie, ha egyben akarják tartani az országot. E és az a helyzet, hogy egyre csak nehezebb dolguk lesz.

Szíria szétesőben van. A 2011-es arab tavasz után tulajdonképpen létrejött egy kurd terület északon és egy keresztény és alavita terület Damaszkuszban és a partvidéken. Mondhatjuk, hogy Benjamin Netanjahu a drúzok védelmére hivatkozva igyekszik még jobban meggyengíteni Szíriát és létrehozni egy pufferzónát Izrael és Szíria között, és nem állítanánk valótlanságot. Viszont azt is be kell látni, hogy Izrael nem tesz mást, mint kihasznál egy nagyon mélyreható és visszafordíthatatlan átalakulást, ami most zajlik a Közel-Keleten.

Irak valójában három állam – egy kurd, egy síita és egy szunnita – egyetlen országban, és soha volt ilyen törékeny, mióta a brit és a francia birodalom az első világháború után megrajzolta a határait. Ugyanez vonatkozik Libanonra is, ahol a keresztények és a szunniták már képtelenek kormányozni a népességbeli súlyukat megnövelő síitákkal szemben, és a nagyon régen a „Közel-Kelet Svájcának” nevezett ország is egyre inkább darabjaira hullik.

A végnapjaikat élik azok az országok, amelyeket az egykori európai birodalmak mesterségesen hoztak létre az Oszmán Birodalom romjain, kicsivel több, mint száz évvel ezelőtt. Természetesen még néhány évig vagy évtizedig megmaradnak, de a szemünk láttára haldokolnak, és ha mindenáron meg akarjuk őket tartani, a legvéresebb polgárháborúk lehet a végeredmény.

Annyi vérontás után a kurdoknak is joguk van a saját államukhoz, és végül meg is fogják szerezni. A drúzok is hamarosan eljutnak arra a következtetésre, hogy nekik is erre kell törekedniük. Izrael el fog szakadni Palesztinától, és el kell fogadnia, hogy a palesztinok saját államot alapítanak. A kevés megmaradt közel-keleti keresztény szövetségeseket keres majd – drúzokat, síitákat vagy izraelieket –, hogy biztonságos határok között élhessenek. A Közel-Kelet nemzetállamokra vágyik. A többvallású országok elbuktak, és akár sajnálkozunk emiatt, akár nem, fel kell készülnünk a felfordulásra, hogy keretek között tartsuk, ne pedig súlyosbítsuk azzal, hogy tagadjuk a nyilvánvalót.

(Borítókép: Michael Izady / Columbia University)