A cikk a Magyar Narancs Online oldalán jelent meg 2025. november 25-én.
Az amerikai „béketerv” felszólítás nekünk, európaiaknak: fel kell adnunk azt az elképzelést, hogy az Egyesült Államok mindig a szövetségesünk lesz, és be kell látnunk, hogy saját európai politikai vezetőségre van szükségünk. Nem európai uniós, hanem európai politikai vezetésre.
Lássuk a tényeket.
Donald Trump a diktatúrákat részesíti előnyben a demokráciákkal szemben. Bizonyíték: amikor az orosz gazdaság a háború miatt meggyengült, Oroszország segítségére sietett. Amikor Ukrajna egy botrányos korrupciós ügy miatt éppen meggyengül, kicsavarja a karját.
Az agresszort részesíti előnyben az áldozattal szemben. Bizonyíték: a terve semmiféle engedményt nem kért Vlagyimir Putyintól, Volodimir Zelenszkijtől viszont megkövetelte, hogy adja fel az Oroszország által megszállt területeket, sőt más területeket is adjon át neki. Arra is kötelezte volna, hogy egyharmadával csökkentse a katonai erejét. Arra is, hogy vállalja, hogy nem csatlakozik a NATO-hoz, és az európai közös védelmi rendszerhez sem, miután az Európai Unió a sorai közé fogadja. (Az amerikai béketerv azóta sokat finomodott, változott: a korábbi 28 pont helyett 19-et tartalmaz, és így már Ukrajna számára is elfogadható. Oroszország ugyanakkor jelezte, számukra nem – a szerk.)
Donald Trump célja nem a tartós béke Európában, hanem megegyezés Vlagyimir Putyinnal. Bizonyíték: Ukrajnát védtelenül akarta hagyni egy megerősített Oroszországgal szemben. Vagyis mit tesz? Kijátssza az Oroszországi Föderációt az Európai Unióval szemben. Bizonyíték: az európai szövetségesei háta mögött ment tárgyalni a Kremllel egy olyan megállapodásról, amely az európaiakat hátrányosan érinti, és aztán meg is fenyegette őket.
Már nem is számít, hogy miért teszi ezt Donald Trump, hogy az orosz titkosszolgálatok tartják a markukban, vagy ideológiailag találtak egymásra Vlagyimir Putyinnal, vagy csak támadni akarja az Európai Uniót, mint Amerika gazdasági versenytársát. Az ő szemében már nem szövetségesei, hanem ellenfelei vagyunk az Egyesült Államoknak. Ellenfelek, akiknek az erejét meg kell osztani és akiket a pálya szélére kell szorítani. Nem számíthatunk Amerikára Vlagyimir Putyin imperializmusával szemben; a legfontosabb következtetés, amit ebből le kell vonni, az az, hogy nem szabad többé alábecsülnünk magunkat.
Az Európai Uniónak sok gyengesége van, de páratlanul magas szintű képzettségével, szabadságjogaival és 450 milliós piacával sosem volt annyira vonzó, mint most. Sok ország szeretne csatlakozni hozzá, és még több – Nagy-Britannia, Norvégia, Kanada, Japán, Ausztrália és mások is – igyekeznek egyre szorosabban együttműködni az EU-val Trump, Putyin, Hszi Csin-ping vagy mindhármuk árnyékában. Össze kell fogni a tagjelölt országokkal, a hozzánk közel állókat demokratikus szövetségbe kell tömöríteni; meg kell erősíteni a politikai hatalmunkat a nemzetközi színtéren; gyorsabban kell újrafegyverkezni, és fel kell használni az orosz vagyont Ukrajna felszerelésére. Ez hatalmas feladat egy olyan szervezetnek, ami korábban csak egy közös piac volt, de már haladunk a fegyverkezéssel, és egyre inkább képesek vagyunk közös hangon megszólalni. Francia-brit vezetés alatt pedig már felállítottuk és meg is akarjuk tartani a demokráciák közös frontját.
Mindez túlságosan lassan megy, és a kihívásokhoz képest veszélyesen elégtelennek tűnik, de mégis: az unió tagállamai és politikai partnerei képesek voltak rá, hogy azonnal és közösen reagáljanak erre az orosz ihletésű amerikai tervre.
Jó dolog, hogy el akarják hallgattatni a fegyvereket – mondták egyhangúlag, de… Először mindent meg kell vizsgálnunk az ukránokkal közösen, főleg azt, hogy milyen biztonsági garanciákat lenne hajlandó adni az Egyesült Államok annak az Ukrajnának, amelyet a tervük szerint le akarnak fegyverezni.
Az európaiak és partnereik rávették a Fehér Házat, hogy fogadja el a további tárgyalásokat, és arra is, hogy adjon jelentős engedményeket. Mi is kellettünk hozzá, hogy az amerikaiak valamivel visszafogottabban álljanak hozzá a kérdéshez, de azért ne áltassuk magunkat. Az európai intézményeket kereskedelemre találták ki, nem háborúra. Egy nap az unió talán átalakul egy Európai Egyesült Államokká, de még nem tartunk ott, és addig is az európai demokráciáknak és szövetségeseiknek vezetés kell.
Ez a vezető intézmény nem lehet sem az Európai Bizottság, amelyet nem választott tisztviselők irányítanak, sem pedig az Európai Tanács, amelyet visszafog, hogy a döntéseit egyhangúlag kell meghoznia. Egyébiránt semmilyen európai uniós intézmény sem vállalhatja föl ezt a politikai feladatot, mivel olyan államoknak is iránymutatást kell adnia, amelyek nem is tartoznak az Unióhoz. Ennek a testületnek a német, brit, francia, olasz és lengyel állam- és kormányfőkből kell állnia, egy európai G5-ből, és elsősorban London, Párizs és Berlin kellene, hogy tető alá hozza. Már alakul ez a vezetőség. Most már be kell jelenteni és hivatalos formába kell önteni.
Fénykép: ©Európai Unió, 2025
