Nem az a lényeg, ami elsőre látszik. Nem az a lényeg, hogy Németországban végül melyik kancellár mögött milyen pártkoalíció alakul, hanem az, hogy észrevegyük, önmagukban a vasárnapi választási eredmények milyen jelentős változásokat harangoznak be, és mekkora ígéretet hordoznak.
Habár Angela Merkelt vagy a volt pénzügyminisztere, vagy a saját maga által kijelölt utód követi a kancellári székben, mégsem politikai folytonosság következik. Ellenkezőleg:
véget ér a német történelem egy hosszú, túlságosan óvatos és túlságosan tétlen pillanata.
Sőt: fordulópontok jönnek az európai politikában, amelyeknek a sorát ez a választási eredmény nyitja meg. Angela Merkel távozása ugyanis hivatalosan is lezárja a kelet- és nyugat-német egyesülés időszakát. Akár a szociáldemokrata Olaf Scholz, akár a kereszténydemokrata Armin Laschet lesz a kancellár, szükségszerűen úgy akarják majd letenni a névjegyüket, hogy eltávolodnak a távozó kancellár tizenhat éves kormányzásától. Új helyzetet teremt, hogy egy hárompárti koalíció alapjait kell majd lefektetni, amivel az első olyan generáció veszi át a gyeplőt a német politikában, amelyik nem a hidegháború alatt nőtt föl. A politikai színteret alaposan átrendezi majd a léghuzat.
Az Európai Unió vezető gazdasági hatalma nem lesz többé ugyanolyan, mint volt, és a holnap Németországa az európai védelempolitika kérdésében fog leginkább különbözni a tegnap Németországától. A Zöldek támogatják, hogy létrejöjjön a közös európai katonai védelem, és hogy az unió a nemzetközi porondon is erősebb szerepet játsszon. A liberálisok is pártolják ezt az ötletet. A kereszténydemokrata és a szociáldemokrata kancellárjelölt is, habár halkan, de egyértelműen emellett foglalt állást.
Háromnegyed évszázaddal a náci vereség után Németország lezárja a háború utáni időszakot, felfedezi az amerikai védőernyő bizonytalanságait, félreteszi a pacifizmust, túllép az önmagától való félelmén és a feltétlen atlantizmuson. A világnézete eddig is közeledett Franciaországéhoz, ez most még inkább így lesz. A Merkel utáni Németország nyitott lesz a valódi előrelépésre az európai védelempolitikában. Ez a hozzáállás már most is érezhető az Európai Parlamentben, és bármilyen legyen is a következő német koalíció, két másik fontos fejleményt is magával fog hozni.
Mivel a közös védelem megköveteli a külpolitika, a kutatás, a fegyverkezési ipar közös felépítését, Németország nyitott lesz az európai iparpolitika gondolatára is, és arra, hogy felfejlesszék az európai ipar nagyágyúit, polgári és katonai ágazatokban egyaránt. Kína technológiai felemelkedése mostanra teljesen felülírta a piaci versenyről alkotott európai elképzelést, ami szintén fejlődni fog, azzal párhuzamosan, hogy az unió belép az integráció harmadik szakaszába – a közös piac és a közös valuta után a politikai unió szakaszába.
Nem egyik napról a másikra fog ez megtörténni; több évtizedre, legalább kettőre lesz hozzá szükség. Előremozdító válságok is kellenek majd, amelyek annál is inkább veszélyesek, mert a huszonhetek számára legérzékenyebb, szuverenitási kérdésekről lesz szó. A mostani német választásokkal viszont egész Európa kilép a háború utáni korszakból, és belép abba az évszázadba, amelyet Kína növekvő hatalma és az Egyesült Államok csendes-óceáni térségbe való visszahúzódása határoz meg. Nemcsak a német helyzet változik meg alapjaiban: egyenesen arról van szó, hogy 2021. szeptember 26., a Merkel-éra vége lesz az a dátum, amelytől az unió politikai korszakának bizonytalan és nehéz kezdetét számíthatjuk majd.
A cikk a Magyar Narancs Online oldalán jelent meg 2021. szeptember 28-án.
