A legszörnyűbb az, hogy feketék voltak. Ez a legszörnyűbb, mert ha fekete rendőrök ilyen hidegvérrel és teljesen ok nélkül halálra tudtak verni egy fiatal fekete autóst, akkor ennek a gyilkosságnak nem a rasszizmus a magyarázata. Nem a hétköznapi rasszizmus gyilkolt Memphisben, amely még mindig oly sok amerikai rendőrt arra késztet, hogy minden fekete embert olyan veszélyesnek állítson be, hogy először üt vagy tüzel, akár halálosan is, és csak utána gondolkodik.
Nem, ez még ennél is rosszabb, mert a rasszizmuson túl Memphis tragikusan megerősítette az önkényes és rendszerszintű erőszak elterjedtségét az amerikai rendőrségen belül. Ez nem meglepő, hiszen az amerikai társadalom maga is abnormálisan erőszakos, de az világos, hogy a világ legerősebb demokráciája képtelen biztosítani, hogy saját rendőrei tiszteletben tartsák a legelemibb jogelveket.
Ez nemcsak megdöbbentő, visszataszító és tűrhetetlen. Egy olyan időszakban, amikor az orosz és a kínai rezsim, valamint sok más, kevésbé fontos kormányzat nyíltan vitatja a demokráciák erkölcsi fölényét a diktatúrákkal szemben, az Ukrajna elleni agresszió és a Tajvan elleni fenyegetések idején félelmetesen veszélyes, hogy Amerikát azzal vádolják, hogy figyelmen kívül hagyja azokat az értékeket, amelyeket a demokrácia e nélkülözhetetlen pajzsaként állítólag védelmez.
A probléma, mondhatnánk, nem új keletű. Valójában nagyonis régi, mert a szegregációt az Egyesült Államok még az 1950-es években is elfogadhatónak és természetesnek tekintette, amikor a hidegháború még nagyon messze járt az enyhüléstől. „Hiszen felakasztják a négereket!” – mondták akkor a szovjet propagandisták, hogy szembeszálljanak az Egyesült Államokkal, de a hatvanas évek hamarosan a polgárjogok előretörésének, Martin Luther King és Bobby Kennedy, a fiatalság és a szabadság lenyűgöző fellángolásának az ideje volt, amelyhez képest a Szovjetunió szürke és szabadsággyilkos hatalomnak tűnt, Budapesttől Prágáig bezárólag.
A remény akkoriban megkérdőjelezhetetlenül összekapcsolódott Amerikával. A szabad világ, ahogyan nevezték, annál is inkább csábító volt, mert a kommunizmustól való félelmében a nagytőke beleegyezett a jóléti állam és a szociális védelem látványos fejlődésébe. Nyugaton semmi sem volt tökéletes, de azért minden végtelenül jobb volt, mint keleten, ezzel szemben mára elmosódtak a viszonyítási pontok.
Mindenhol újra a pénz lett az úr. A társadalmi egyenlőtlenségek elmélyültek és általánossá váltak. Az atyáskodó állam és a szociális védelem visszaszorulása miatt sokan a szélsőjobboldal felé fordultak, akik számára a demokrácia felsőbbrendűsége már nem vitathatatlan.
Semmit sem veszünk többé természetesnek. Semmi sem olyan nyilvánvaló, mint a fal leomlása és a thatcherizmus diadala előtt volt. Egyszóval: Putyinnal és Hszi-vel szemben a demokráciáknak erkölcsileg fel kell fegyverkezniük, vissza kell szerezniük egy olyan széles társadalmi bázist, mint a háború utáni években, és vissza kell adniuk a demokráciának azt a politikai presztízst, amelyet hagytak elkopni.
A tetthely borzalmán túl ez Memphis üzenete. Minden azt parancsolja, hogy hallgassuk meg.