Vannak, akik szerint Izrael most fizeti meg a területszerzéseinek az árát. Az vezetett a szombati tömeggyilkossághoz – mondják –, hogy a palesztinok egyre nagyobb igazságtalanságban élnek, hiszen elképzelhetetlen, hogy idáig fajult volna a gyűlölet, ha lenne még bármi remény a békére.
Hiba lenne nem figyelni rájuk, ugyanakkor a másik oldal érvei sem kevésbé megalapozottak, miszerint innentől tagadhatatlan, hogy a kétállami megoldás illúzió, a Hamász nyilvánvalóvá tette, mennyire veszélyes lenne Izraelnek egy palesztin állam szomszédságában élni. Szombat óta sokan gondolkodnak így Izraelben és máshol is, hiszen ha ide jutottunk, nehéz elhinni, hogy valaha lehetséges lesz a békés együttélés.
Ott van persze a francia-német megbékélés példája, de tény, hogy az izraeli-palesztin dilemma sokkal inkább megoldhatatlan, mint a két világháborúé volt. Párizs és Berlin között – ha ezt ki lehet így mondani – a békekötés csupán megbocsátás és józan ész kérdése volt, míg ez az aprócska földdarab, amelyet mindkét nép a sajátjának tekint… Bocsássanak meg, de lássuk be: mindkét fél úgy gondolja, hogy „vagy ők, vagy mi”.
Tehát háború? És nemcsak most, hiszen a folytatás elkerülhetetlen: Izrael azon lesz, hogy bosszút álljon a halottaiért és visszavágjon a sérelemért.
Lehetetlen a megbékélés, tehát vég nélküli háború? Igen, erre tartunk, ebbe rohanunk bele.
Mégis, mielőtt az izraeliek, a palesztinok és a nyugatiak is beletörődnének a helyzetbe, kétszer is meg kellene gondolniuk, hogy mi lehet a következő, helyes lépés.
Az izraelieknek rá kellene döbbenniük, hogy ha a hírszerzésüket pont olyan könnyen el lehetett altatni, mint az 1973-as jom kippuri háború előtt, akkor semmi sem immunizálhatja őket az ellen, hogy egy napon az egész országuk ugyanarra a sorsra jusson, mint szombaton a Gázai övezettel szomszédos Szderót városa. Láttuk, hogy képesek olyan totális vereséget szenvedni, hogy a lakosságnak nem marad más választása, mint pánikszerűen menekülni, mint a hegyi-karabahi örményeknek az azerbajdzsániak elől.
Az izraeli legyőzhetetlenség mítosza megdőlt. Az egész Közel-Kelet rájött erre, ami közeljövőben komolyan veszélyeztetheti az Izrael és az arab országok közötti közeledést, Szaúd-Arábiával az élen.
Ezt akarta Irán is, és nem is leplezi az örömét. Az amerikaiak és az európaiak pedig joggal tarthatnak tőle, hogy Oroszország, Kína és néhány feltörekvő hatalom kísértésbe esik, hogy Palesztina segítségére siessen, hogy (újra) megvesse a lábát a Közel-Keleten, és onnan dacoljon a Nyugattal.
Ami a palesztinokat illeti, a Hamász csak még mélyebbre lökte őket a nyomorúságukban, és minden eddiginél messzebbre a béke kilátásától. Az izraeli demokratákat pedig arra kényszerítette, hogy közös frontba tömörüljenek Netanjahuval és szélsőjobboldali szövetségeseivel, azokkal, akik megosztották az izraeli társadalmat, és éppen ezzel ásták alá a biztonságát.
Nemcsak az a katasztrófa, hogy mennyi vért ontottak, és mennyit fognak még a jövőben, hanem a növekvő politikai káosz is, amivel szemben szükséges, sürgős és elkerülhetetlen, hogy a két népre rákényszerítsenek egy rendezést.
Az Európai Unióra és az Egyesült Államokra nézve ez azt jelenti, hogy egyértelművé kell tenniük: ha a két fél nem fogadja el a tisztességes és tartós rendezéshez szükséges kompromisszumokat, akkor Izraeltől megvonják az amerikai támogatásokat és az Unióval kötött kereskedelmi megállapodásokat, a Palesztin Hatóság pedig nem számíthat többé az európai segélyalapokra.
Mivel az Egyesült Államok nem fogja megtenni, Európának kell először lépnie; fel kell szólítania a feleket, hogy kezdjék újra a tárgyalásokat, amelyekbe be kell vonnia az arab országokat.
Európának cselekednie kell, és be kell bizonyítania, hogy van világpolitikai létjogosultsága.
A cikk a Magyar Narancs Online oldalán jelent meg 2023. október 10-én.
