Álljon a másik lábára, elnök úr! Sürgősen álljon a bal lábára, mert mostantól nemzeti konszenzusra lesz szüksége. Franciaország nyilván megúszta a legrosszabb forgatókönyvet, a „demokratúra” magyar modelljének az importálását, a gazdasági meggyengülést és az Európai Unió ezzel járó megbénulását. Jó hír, hogy az orosz elnök sem ünnepelheti Marine Le Pen megválasztását.
Habár az unió és Franciaország visszafordult a szakadék széléről, a júniusi parlamenti választáson lehet, hogy három nagy párt kerül a nemzetgyűlésbe, amelyek semmiben tudnak majd megegyezni: Jean-Luc Mélenchon „engedetlen” baloldala, Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése, és az elnöki színekben megválasztott centristák.
Parlamenti többség híján Emmanuel Macron kénytelen lehet feloszlatni a nemzetgyűlést, amivel azt kockáztatná, hogy a választók elfordulnak tőle. De még ha sikerülne is koalíciót kötnie, akkor is gyenge helyzetből kellene szembenéznie az elnökválasztás harmadik, „társadalmi” fordulójának is beillő tüntetésekkel, amelyekre a lakosság felfokozott elégedetlensége, az infláció és a zuhanó vásárlóerő miatt rögtön a nyári szünet után lehet számítani.
Ahogy minden elődje Jacques Chirac óta, Emmanuel Macron is azzal szembesülhet, hogy a legkisebb változtatást sem tudja végrehajtani, különösen ha a nyugdíjreformról van szó, amelyet már az első ciklusa alatt sem sikerült elfogadtatnia. Ez a második veszély, amellyel szembe kell néznie, és mivel a kamatlábak ismét emelkednek, nem biztos, hogy képes lesz lefaragni a járvány által okozott költségvetési hiányt.
A francia pénzügyek aggasztóan festenének, ami miatt – ez a harmadik veszély –, Macronnak nem lenne elegendő súlya az Európai Tanácsban az unió elmélyítéséhez, éppen abban a pillanatban, amikor erre a legnagyobb szükség lenne.
Egyszóval: a köztársasági elnök egyelőre csak annyit tett, hogy elkerülte a vereséget. Ha győzni is akar, ha úgy akar bevonulni a történelembe, mint az az ember, akinek köszönhetően Franciaország hozzájárult ahhoz, hogy az Európai Unió politikai hatalommá váljon, ha be akarja teljesíteni a nagy becsvágyát, nem pedig elvérezni a francia belpolitikában, akkor meg kell szereznie a baloldal támogatását.
Ez az, ami igazán sürgető a számára, ezért olyan programot kell javasolnia a parlamenti választásokra, amelyre a baloldal és a Zöldek csak helyeselni tudnak. Az elmúlt két hétben már ki is jelentette: támogatja, hogy Franciaország kétszer akkora erővel vesse bele magát az éghajlatváltozás elleni harcba, és meghirdette, hogy legkésőbb júliusban társadalmi értekezletet indít a szociális háló finanszírozásáról és kibővítéséről.
Az volna a cél, hogy világossá váljon: új bevételek nélkül nem lehet újfajta támogatást nyújtani a rászorulóknak, és ezért meg kell hosszabbítani a munkaidőt.
A kérdés az, hogy hány évvel és milyen ütemben. A szociális partnerek és a parlamenti képviselők feladata lesz a döntés, de az biztos, hogy semmin nem lehet változtatni a baloldal és a Zöldek szavazóinak jóváhagyása és támogatása nélkül.
Más szóval, Emmanuel Macronnak olyan miniszterelnököt kell kineveznie, aki képes megtestesíteni ezt a balra tolódást anélkül, hogy elidegenítené a jobboldalt és a politikai közepet. Egy szakszervezeti vezető, mint például Laurent Berger, a legnagyobb francia szakszervezeti szövetség, a CFDT főtitkára képes lenne nemzeti egységkormányt alakítani és négyszögesíteni ezt a kört.
Az egyik elismert közgazdász is képes lenne rá. Jelöltekből valójában nincs hiány, de bárki legyen is a leendő miniszterelnök, le kell fektetnie egy olyan Demokrata Párt alapjait, amely képes lesz egy napon magához vonzani a szélsőbaloldali Jean-Luc Mélenchon választóinak egy részét, és a szociáldemokraták, a centrum és a gaullista hagyományú szociál-jobboldal legnagyobb szeletét.
Még nem tartunk ott, de most kell elkezdeni dolgozni rajta, mert a nagy francia pártok romokban hevernek, és a jobboldal és a szélsőjobb megpróbál majd egy nacionalista, illiberális és idegengyűlölő pólusban egyesülni, amellyel szemben egy szociális, demokratikus és európai frontot kell felállítani. De Gaulle óta nem volt még elnök, aki ilyen történelmi kihívásokkal nézett volna szembe.
