Már csak ő van, és éppen emiatt zavar olyan sok mindenkit Franciaországban éppúgy, mint Európa többi részén. Csak Emmanuel Macron van, ugyanis a francia baloldal és a jobboldal pocsék formában van, mert Angela Merkel hamarosan nyugdíjba vonul, mert Nagy-Britannia távozik, mert a német gazdaság kifullad, és mert Madridot és Rómát válságok fojtogatják.
Annyira egyedül van az európai porondon, hogy nemcsak a francia szakszervezetek szeretnék, ha a december 5-ére, a nyugdíjreform ellen hirdetett sztrájkjuk kiszélesedne, sokáig tartana, és nehéz helyzetbe hozza az elnököt. Nem egy európai fővárosban is örülnének neki, de ha ez lenne a helyzet, senki más nem maradna a nemzetközi színtéren csak Donald Trump, Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping.
Nem volna jobb, ha nem is érnénk el idáig? De mit kell tennie ehhez Emmanuel Macronnak?
Nos, azután hogy páros lábbal beleszállt a darázsfészekbe, meglephetné a huszonhat partnerét azzal, hogy előáll néhány javaslattal, amire muszáj lenne felvenniük a kesztyűt.
Azoktól, akik azért szidják Macront, mert a „NATO agyhalott” megjegyzésével gyengíti a NATO-t, meg kellene, hogy kérdezze, hogy vajon melyik a jobb: bevetni magunkat a küzdelembe, vagy továbbra is csak hallgatni? Meg kell kérnie őket, hogy álljanak elő a saját ötleteikkel, megmondani nekik, hogy az atlanti szövetség már nem képes összekötni Amerikát Európával egy európai pillér nélkül, és mindenekelőtt kijelenteni, hogy amint egy közös diplomáciára támaszkodó, komolyan vehető európai védelem formát ölt, Franciaország fel fogja ajánlani, hogy a nukleáris elrettentő arzenálját átalakítja közös európai védelmi arzenállá.
Franciaországban sokaknak elakad majd ettől a lélegzete. Mások, Európa többi részén ironizálnak majd rajta, hogy lecseréljük az amerikai védelmet egy sokkal kisebbre, de nem baj. Vitázunk. Egy európaivá vált francia védelem a jobb, vagy egy bizonytalan amerikai elköteleződés? Melyik szolidaritás a mélyebb és biztosabb manapság? Az Egyesült Államoké, amelynek az érdekei már Európában vannak, vagy az, amelyik az élet minden területén összeköti az Európai Unió tagállamait?
A válaszok magától értetődnek, ezért a köztársasági elnöknek ezután fel kellene szólítania az Európai Uniót, hogy törölje el a vétót a diplomáciai és pénzügyi kérdésekben. „Egy újabb Szovjetúnió!” – fogják sokan kiáltani. „A költségvetési hanyagság puccsa!”, mondják majd mások, de hogyan lehetne előrelépni 27 vétójoggal a külpolitikában és egy közös pénzzel, amit ráhúztak 27 különböző gazdaságpolitikára?
Ha valakinek van más ötlete, álljon vele elő, egyébként pedig vitassuk meg végre tényleg, hogy hogyan fogjuk harmonizálni a pénzügyi szabályainkat, és hogyan fogunk közös hangot megütni a világ többi részével szemben, vagy hogy megvalósítunk-e egy többsebességes uniót, amelyik nem arról szól, hogy van egy nagy asztal a felnőtteknek és egy kicsit a gyerekeknek, hanem arról, hogy kicsik és nagyok közösen az élre állhatnak, ha gyorsabban akarnak haladni és messzebbre vágynak?
Ami pedig a gazdaságot illeti: beruházásra van szükség ahhoz, hogy újraindítsuk a növekedést, munkahelyeket teremtsünk és megmutassuk az egység előnyeit. Nem a lazább költségvetési szabályok fogják ezeket lehetővé tenni. A működési költségekben kell komolyan venni, hogy minimalizáljuk a hiányt. Amiről pedig Emmanuel Macron beszélt, az az, hogy a katonai védelemben, a kutatásban és a jövő iparágaival kapcsolatban az előző évszázadban ragadtunk. Tehát, Elnök úr, mi lenne, ha eljönne a parlamentbe, és elmondaná mindezt?
Mi lenne, ha eljönne, vitát kezdeményezne az összes politikai frakcióval, a segítségüket kérné és felszólítaná őket, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt, hogy mindenkit mozgósítsanak az ügy érdekében?
