Nagy a kísértés, elnök úr, de türtőztesse magát! Mondhatja magának persze, hogy csak ki kell húznia a csávából Alekszander Lukasenkát ahhoz, hogy ráerőszakolhasson egy „integrációs folyamatot” az ő országa és a magáé között, hiszen egy öt hete tartó tüntetéssorozat után Lukasenkának nincs választása.
A maga támogatása nélkül a belarusz elnök el fog bukni. Nincs tehát abban a helyzetben, hogy elutasítsa a Belarusz és Oroszország közötti uniót, amibe korábban soha nem akart belemenni. Mielőtt fogadta őt hétfőn, Moszkvában csak „stratégiai partnerségről” és „szövetségi kapcsolatokról” beszéltek. De elnök úr, mit érne egy megegyezés, amit egy kétségbeesett ember ír alá, akiből a saját népének is elege van?
Minszkben és az egész világon, de még Oroszországban is azt mondanák, hogy Alekszander Lukasenka eladta az országát, hogy megőrizze a hatalmát. Ennek az erkölcsileg vitatható, macska-egér megegyezésnek kérészéletű lenne a legitimitása, mert hamarosan bizonyítást nyer, hogy az elnökválasztás eredményeit meghamisították. Nemcsak, hogy el fogják utasítani ezt a megegyezést, de ráadásul az a próbálkozás, hogy a válság okán kényszerítsék ki, csak arra lesz jó, hogy eltávolítsa egymástól Belaruszt és Oroszországot, és Minszkben ugyanazt az oroszellenességet hozza létre, amit a Krím elcsatolása és a donbasszi háború okozott Kijevben.
Ne tegye, elnök úr!
Ne lője lábon magát, és ne okozzon ekkora kárt Oroszországnak, miközben kínálkozik egy másik választás is az ön számára, amelyik sokkal inkább reményekkel teli és kedvezőbb arra az örökségre nézve is, amit hagyni fog maga után. Öné a választás. Maradhat az az ember, aki alatt az összes ellenzéki meghalt, Aleppót eltörölték a föld színéről és Oroszország elvesztette Ukrajnát, vagy pedig elhomályosíthatja ezt az emléket bölcs politikus képével, aki képes volt visszaállítani a bizalmat és a stabilitást Európában, azzal, hogy eloltotta a Belaruszt elborító tűzvészt.
Közeleg az idő, elnök úr, amikor mérleget fognak vonni a teljesítményéből, ezen annál is inkább érdemes elgondolkodnia, mivel minden a rendelkezésére áll ahhoz, hogy ne hozzon rossz döntést.
Több, mint egy hónappal az augusztus 9-i eredmények meghamisítása után, a belarusz tüntetők követeléseiből és szlogenjeiből továbbra is egy nagyszerű kollektív intelligencia árad. „Tűnj el” – kiáltják az 1994 óta uralkodó elnöknek. „Bíróság!” – skandálják, hogy megfélemlítsék. Ugyanakkor nincs nagy ováció az Európai Unió nevének hallatán, ahogy nincs fütyülés sem, ha Oroszország kerül szóba, mert ezek a férfiak és nők, kortól és társadalmi rétegtől függetlenül tökéletesen megértették, hogy meg kell szerezniük a „nihil obstat” engedélyt Putyintól, ha véráldozat nélkül akarnak megszabadulni a diktátoruktól.
Az első aduja, elnök úr, hogy a belaruszok kérik az ön segítségét és teljesen készen állnak arra, hogy a vezetők, akiket szabadon megválasztanak, megköszönjék az ön segítségét azzal, hogy hivatalos formába öntik a már meglévő kapcsolatokat az ön országa és az övék között. Ezt a kártyát kockázat nélkül kijátszhatja, mert mindenki nagyon jól látja Európában – és ez az ön második aduja – hogy Belarusz nem fog megmenekülni a csapások alól, a földrészünk pedig az újabb instabilitástól, ha nem fogadja el Alekszander Lukasenka visszavonulását.
Béketeremtőt csinálhat magából, elnök úr.
Ön, a háborúk kirobbantója, mindent megváltoztathat, ugyanis nagyon sok ember hálás lenne magának, és nem csak Nyugat-Európában. Közép-Európa is arra vágyakozik, hogy az orosz elnök engedélyezzen egy demokratikus átmenetet Belaruszban. Nemcsak azért, mert tudja, hogy ez egy megkerülhetetlen feltétel, és mert nem akarja, hogy tovább növekedjen a feszültség, hanem mert a demokratikus többségből sokan – például a lengyel ellenzék – már dolgoznak is rajta.
Az Európai Parlamentben odáig jutottak múlt szerdán, hogy megszületett egy felhívás „az orosz hatóságoknak”, két lengyel képviselő, Robert Biedroń és Ryszard Czarnecki tollából, akik azt kérik, hogy Oroszország „támogassa, hogy elinduljon egy valódi nemzeti párbeszéd” Belaruszban. Ezt az eljárást nem érte kritika, sőt, nagyrészt jóváhagyták. Hamarosan más kezdeményezések fogják ezt követni, vagy a színfalak mögött már előkészületben is vannak. Mindez azt célozza, elnök úr, hogy meggyőzze önt: ne álljon a minszki változás útjába, hanem ellenkezőleg: segítse azt.
Lengyelek szólítják föl önt, elnök úr, hogy őrizze meg a békét Belaruszban, és ön megtenné, hogy nem ragadja meg az alkalmat arra, hogy véget vessen három évtizednyi csalódásnak és évszázadok borzasztó konfliktusainak Oroszország és a szomszédai között?
Megtenné, elnök úr, hogy nem látja meg a lehetőséget arra, hogy új korszakot nyisson meg a kontinentális biztonságban és együttműködésben?
Nem üdvözölné az esélyt, ami kínálkozik önnek, hogy úgy vonuljon be a történelembe, mint az orosz államférfi, akinek végre sikerült egyesítenie az európai földrészt azzal, hogy kibékítette az Európai Uniót és az Orosz Föderációt?
Nem hinném, elnök úr, de ne késlekedjen, ne hagyja, hogy túl sokáig csábítsa a megtévesztően kézenfekvőnek és könnyűnek tűnő másik opció.
