Új szakasz kezdődik. A belarusz elnök szombaton ellátogatott a titkosszolgálatok fogdájába Minszkben, hogy a hetek, hónapok óta fogva tartott ellenzéki vezetőkkel találkozzon. Kérdés: hogyan értelmezzük ezt a jelenetet?
Az első feltevés szerint Aljakszandr Lukasenkát annyira meggyengítette a kitartó ellenállás, hogy elhatározta, tárgyalásokat kezd az ellenfeleivel. Tény, hogy ott állt előtte többek között a „Koordinációs Tanács”, az ellenzék nyáron megalakított igazgatásának az egyik vezetője, és Viktar Babarika, aki az augusztus 9-i elnökválasztáshoz közeledve Lukasenka elsőszámú kihívójává vált, és akit Lukasenka júniusban letartóztattatott, mert tartott tőle, hogy meg is nyerheti a választást.
Lukasenka, a „régi” ellenzék, és a meghamisított választás elleni tüntetésekből kinőtt új ellenzék: a felállás egészen úgy fest, mintha tárgyalások kezdődnének, csak az a bökkenő, hogy ennek a találkozónak a helyéről és idejéről Aljakszandr Lukasenka egyedül döntött. Ő volt a börtönőr, ő szabott feltételeket. A többiek nem egyenrangú partnerek voltak, hanem fogvatartottak, akiket utána visszavezettek a celláikba. Ezért a jelenetet bizony máshogy is olvashatjuk.
Miután önkényesen kikiáltotta a saját újraválasztását, a távozó elnök úgy érzi, most már elég erős hozzá, hogy azt mondja a foglyainak: csak annyit kell tenniük, hogy elfogadják az alkotmányreform-javaslatait. Ha beleegyeznek, akkor szabadon engedik őket és pozíciókat is kaphatnak. A döntés egyedül rajtuk áll.
Négy és fél órás volt a megbeszélés, adta hírül az elnöki hivatal, de melyik olvasatot válasszuk?
Válasz: az első kettőből összeálló harmadikat, ugyanis az utcai ellenállás, még ha kitartó is, előbb-utóbb elkopik az erőszakos elnyomás alatt. Aljakszandr Lukasenkának ebben az értelemben sikerül túlélnie, de egy olyan országban, amelyik elutasítja őt, és amelyiknek a gazdasága az összeomlás szélén van. Csak akkor lesz képes visszaállítani a hatalmát, ha változtatásokat helyez kilátásba. Ezt pedig csak úgy teheti meg, ha az ellenzéket is bevonja az alkotmányreformba, amelynek még a körvonalai sem világosak.
Az ellenfeleit ugyan fogva tartja, de semmire nem megy nélkülük: ez a helyes olvasata a jelenlegi helyzetnek.
Aljakszandr Lukasenka állítólag azt mondta a beszélgetőpartnereinek, hogy „nagyobb távlatból kell nézni a dolgokat”, és hogy az alkotmányt nem az utcán fogják megírni. Erről tudósítottak a saját szolgálatai, hozzátéve, hogy „a résztvevők döntése alapján a tárgyalás tartalma titkos.” Magyarán egy fenyegetett politikus próbálja sarokba szorítani a két ellenzékét: azt, amelyiket kiutasított az országból, és azt, amelyiket a KGB börtönébe vetett, de a kulcselem az, hogy elment segítséget kérni azoktól, akiket ő maga tart fogva, ezzel hivatalosan is politikai foglyokká téve őket.
A belarusz változás politikai szakasza vette kezdetét Minszkben, miközben az elnyomás természetesen folytatódik.
Aljakszandr Lukasenka meg fogja próbálni visszanyerni a hitelességét, mert ha nem teszi, Vlagyimir Putyin a sorsára fogja hagyni. Az ellenfeleinek el kell majd dönteniük, hogy hajlandóak-e megtenni vele közösen pár lépést. Sok minden múlik majd azon, hogy milyen feltételekkel bocsáthatják őket szabadon, hiszen nehéz elképzelni, hogy valódi párbeszéd kezdődik egy börtönőr és a foglyai között.
Másképpen fogalmazva: semmi sem dőlt még el, de az biztos, hogy Lukasenka, az ellenzék különböző irányzatai és Putyin, az árnyékban meghúzódó, megkerülhetetlen szereplő között minden eddiginél nagyobb szükség lesz közvetítőkre, akik próbának vethetik alá az ajánlatokat, és előmozdíthatják a dolgokat.
Ezért szorgalmazza néhány európai parlamenti képviselő, hogy állítsunk fel egy jószolgálati küldöttséget három korábbi államfőből és kormányfőből. Egy kis csoport vagyunk, akik egy hónapja szorgosan dolgoznak rajta, hogy ez a terv megvalósuljon, és az első párbeszéd arra sarkall minket, hogy még nagyobb erőbedobással munkálkodjunk tovább.
A cikk a Magyar Narancs Online oldalán jelent meg 2020. október 18-án.
