Egyátalán nem képtelenség megállítani. Fenyeget minket, hadonászik a nukleáris arzenáljával, „hadüzenetet” lát a gazdasági szankcióinkban és az Ukrajnának szánt fegyverszállítmányokban, de figyeljük csak meg őt egy pillanatra!
Aki magabiztos, az nem ugat ilyen veszettül. Aki erősnek érzi magát, az nem böfögi folyton ugyanazt a szöveget, mint egy megszállott. Ha Vlagyimir Putyin ennyire nem képes megőrizni a hidegvérét, az azért van, mert már tényleg nincs, ami megnyugtassa. Az ukrán ellenállás egyre eltökéltebb, és egyre nagyobb részét mozgósítja a lakosságnak, egyre többen ragadnak fegyvert, ahogy elkapja őket egy bámulatos nemzeti felkelés lendülete. Az orosz gazdaság hamarosan kifullad a súlyos és egyre súlyosabb európai és amerikai szankcióktól. Üzleti körökben egyre inkább tartanak az orosz államcsődtől, a kormány pedig annyira fél attól, hogy maguk az oroszok fogják mélyen elítélni ezt a katonai kalandot, hogy megtiltotta és valószínűtlenül súlyos börtönbüntetéssel sújtaná a „háború” szó nyilvános használatát.
Aztán ott van a közvélemény. Az európai, az amerikai és a világ közvéleménye, amelyet egyre jobban elborzasztanak a bombázások, hiszen mindenki látja, hogy nincs rájuk magyarázat, azon kívül, hogy egy ember, aki nyilvánvalóan nem képes uralkodni magán, így éli ki a dühét.
Ez az ember veszített. Politikailag már veszített, mert nem tudta két nap alatt, egy csapásra megtörni Ukrajnát, de vajon meg lehet-e még akadályozni abban, hogy elképesztő vérfürdő árán katonai győzelmet arasson?
A válasz: meg lehet. Putyint nem lehetetlenség megállítani. Meg lehet állítani. Két feltétel kell hozzá.
Az első: ne féljünk többé attól, hogy bekövetkezik a harmadik világháború, amelyet reggel, délben és este ígérget nekünk. Habár már nem biztos, hogy ez az orosz Übü király épelméjű, de ahhoz még maradt elég esze, hogy ne zúdítson a világra egy nukleáris apokalipszist, amelyhez egyébként az alárendeltjei sem adnák a nevüket. Még az is nagyon valószínűtlen, hogy egy viszonylag kis hatóerejű, taktikai nukleáris bombát bevetne, így pedig világos az előttünk álló választás.
Vagy hetekig várunk, amíg Putyin szétzúzza Ukrajnát, és akkor a demokráciák elveszítik minden hitelességüket.
Akkor a kínai rezsim feljogosítva érezné magát, hogy egész Ázsiának diktáljon, Tajvannal kezdve. Akkor ezentúl semmi nem állítaná meg a dzsihadista mozgalmakat sem abban, hogy rávessék magukat az arab világra, Európára és az Egyesült Államokra. A diadalmas Putyin pedig nyilván nem állna meg, és nekiindulna, hogy visszahódítsa Moldovát, Grúziát és az egész elveszett orosz birodalmat.
A háborútól való félelmünk miatt három háborút és a mostaninál nehezebb körülményeket kapnánk a nyakunkba, miközben van egy másik lehetőségünk is: egyszerűen hangosan és világosan azt mondani, nem!
Mi akadályozna meg bennünket abban, hogy ténylegesen és nagyarányban felfegyverezzük Ukrajnát a fegyvertárunk legkifinomultabb eszközeivel, és akár odáig menjünk, hogy olyan, harcedzett katonákból álló nemzetközi alakulatok vegyék a vállukra a védekezést, akik minden téren felveszik a versenyt azokkal a zsoldosokkal is, akikkel Putyin az utóbbi időben elárasztja Afrikát? Ezzel erőegyensúlyt teremthetnénk, amelyre már lehetne tárgyalásokat alapozni, amelyeken meghatároznák, milyen bizalmi és stabilitási intézkedések kellenek ahhoz, hogy örökre távol tartsuk a háború árnyékát az európai égboltról.
Akkor kerülhetjük el a legnagyobb veszélyeket, ha nem esünk pánikba, hanem felvesszük a kesztyűt, de a határozottság nem lesz elég.
Szükségünk van egy szövetségesre is. Ez a szövetséges Kína, amelynek nem érdeke, hogy a világ katonai káoszba süllyedjen, hiszen gazdasági ereje és politikai stabilitása teljes mértékben a nemzetközi kereskedelemtől függ.
Ez annyira nyilvánvaló, hogy Kína most is tartózkodik tőle, hogy megtapsolja Vlagyimir Putyint. Segítséget nyújt neki a diplomáciai színtéren, de valójában két álláspont között ingadozik: az egyik a nyilvánvaló aggodalom, a másik az afölött érzett elégedettség, hogy az Egyesült Államoknak muszáj visszatérnie az európai hadszíntérre, és távolodnia Ázsiától. Amíg a válságot kordában tartják, Kína hódolhat a gonosz kárörömének, de amint meglátja, hogy nem bujkálunk tovább, hanem szembenézünk a problémával, meg fogja érteni, hogy mekkora veszélyben van, és eléggé el fog határolódni Putyintól ahhoz, hogy az elszigeteltség kissé kijózanítsa az orosz elnököt.
Szükségünk lesz a kínai zsarnokra az orosz Übü királlyal szemben. Nem lesz kellemes és nem kapjuk meg ingyen, de a demokráciák annak idején bizonyára nem tették rosszul, hogy Sztálinnal szövetkeztek Hitler ellen.
A cikk a Magyar Narancs internetes oldalán jelent meg 2022. március 11-én.
