Tudjuk, ki a felelős. Ha azt látjuk, hogy Benjamin Netanjahu egy rasszista, vallási szélsőjobboldallal karöltve választást nyer Izraelben, hogy Lula Brazíliában alig képes felülkerekedni egy hátborzongatóan soviniszta és kormányzásra tökéletesen alkalmatlan elnökön, hogy Georgia Meloni vezeti Olaszországot, miközben Stockholmban a jobboldal és a volt nácik koalíciója veszi át a hatalmat, Donald Trump bejelenti a visszatérését, és a Nemzeti Tömörülés nem áll messze attól, hogy Franciaországban a szavazatok felét összegyűjtse, akkor mindezért Margaret Thatcher a felelős.
Természetesen nem közvetlenül ő, hanem egykori diadalmenete és a politikai öröksége, mert olyan jól sikerült kifejezésre juttatnia a középosztályok ellenkezését a „több állam” elvével szemben, hogy a „konzervatív forradalom” a mai napig hatóan átformálta a világot.
Mik voltak a következményei ennek a konzervatív forradalomnak?
Drámaian megnőtt az egyenlőtlenség. Az alacsonyabb adóterhek szűk korlátok közé szorították a javak újraelosztását és elsorvasztották a közszolgáltatásokat. A termelés áttelepítése az alacsony költségű országokba erősen lenyomta a béreket, megtizedelte a munkalehetőségeket és növelte a munkanélküliséget. Végül, a szabadkereskedelem kiterjedése is számos visszás hatással járt.
Egyrészt emberek százmillióit emelte ki a szegénységből, akik hirtelen munkához jutottak, dolgozhattak a legfejlettebb országokba irányuló kivitel megtermelésében. Lehetővé tette a kevésbé tehetős európaiak és amerikaiak számára, hogy olcsóbb felszereléshez, ruházathoz és élelemhez jussanak. Ez természetesen nem elhanyagolható. A Vaslady hívei nem tévednek, ha ezeket hangoztatják, de a szabadkereskedelem – a környezetre gyakorolt pusztításait nem is említve – elszegényítette a nyugati középosztályokat, Kínát olyan szuperhatalommá tette, amely képes felvenni a versenyt a mi csúcstechnológiai iparunkkal, és amely a leginkább megszilárdult nemzetközi erőviszonyok felborításával veszélyezteti a békét.
Korai még megvonni a thatcherizmus mérlegét, de egy dolog már biztos. Miközben a szélsőjobbot a náci gyalázat bukása távol tartotta a hatalomtól, a nyugati baloldal és jobboldal több mint harminc éven át követte a megtévesztő módon „liberalizmusnak” nevezett irányvonalat. A szélsőjobb vett részt a konzervatív forradalomban, míg a baloldal és a jobboldal, akár aggódtak a nemzetközi dinamikája miatt, akár tapsoltak neki, kénytelen voltak követni a Reagan- és Thatcherizmust, mert kormányon voltak, és Kína vonzása és a Szovjetunió összeomlása nem hagyott nekik más választást.
A bal- és a jobbközép egyszerűen nem tudott ellenállni a politikai fősodornak, és most megfizetik az árát, mert a szélsőjobb már mindennel és mindennek az ellenkezőjével is megvádolhatják őket: hogy ők vezényelték le az elmúlt évtizedek társadalmi visszaesését és az ipar leépülését, a globális felmelegedést, a patriarchátus gyengülését a nők és a melegek jogainak megerősítésével, a nyugati elsőbbség erózióját, és mindenekelőtt a migrációs nyomást.
Margaret Thatchernek tehát három áldozata volt. A jobbközép és a balközép mellett a liberalizmust – a baloldal bölcsőjét, a felvilágosodás gyümölcsét – is eltorzította, amelynek nevében Orbán Viktor, Vlagyimir Putyin és az egész szélsőjobboldal szándékosan összekeveri a thatcherizmust a polgári szabadságjogokkal, hogy jobban támadhassa az utóbbiakat.
