Nem lehetetlen. Egyáltalán nem kizárt, hogy 2022 novembere a szabadság hónapjaként vonul be a történelembe, amikor Iránban megkezdődött a teokrácia bukása, amikor az ukránok visszavették Herszont, és az amerikai szavazók vesztest csináltak Trumpból.
Nem tartunk még ott. Még messze nincs vége, mert Teheránban nem létezik szervezett ellenzék, amely kész lenne átvenni a hatalmat, a gazdaság négyötöde a sokak által támogatott rezsim markában van, amely az ellenőrzése alatt tartja a fegyveres erőket, az igazságszolgáltatást és a televíziót is. A mollák egyáltalán nem tehetetlenek, de november 16-án, szerdán lesz két hónapja, hogy nem sikerült véget vetniük a tüntetéseket, amelyeket a rendőrségük provokált ki egy fiatal lány meggyilkolásával, aki nem megfelelően hordta a fejkendőjét.
Sem az éles lőszer, sem a rendőrség által elkövetett erőszak, sem a tömeges letartóztatások, sem a fogvatartottak meggyilkolása nem eredményezett semmit. Éppen ellenkezőleg, az elnyomás kegyetlensége egységbe forrasztja a vidéket és a nagyvárosokat, a fehérgalléros és a munkás munkásokat, a síitákat, a kurdokat és a szunnitákat a rezsim ellen. Ami most történik, az nem a liberalizáció reménye, ami 1997-ben a reformista klerikus, Mohammad Khatami köztársasági elnökké választásában öltött testet. Nem is a 2009-es „zöld forradalom”, amely a városi középosztályokat hónapokig tartó utcai tüntetésekre ösztönözte a konzervatív elnök csalárd újraválasztása ellen. Akkor az irániak emlékeztették a kormányt, hogy tartsa tiszteletben a törvényeit, ahogyan a 2019-es népi zavargásokkal is arra kérték, hogy nézzen félre, ha a legszegényebbek nyomorúságáról van szó. Most pedig egész Irán egy tömbként emeli magasra a demokratikus forradalom zászlaját, amely 1979-ben elűzte a sahot, és amit a mollák kisajátítottak.
Azóta több mint 40 év telt el, és a diktatúra leple alatt Irán teljesen megváltozott: a lakosság 75%-a városiasodott, a születési ráta az Európai Unióéhoz hasonló, 40 millió internetfelhasználó van, és a házasságkötés átlagéletkora 26 év, pedig az a lányok számára 13 éves kortól engedélyezett. A vallási önkény leple Irán a Nyugat tempójában él, és a mollák hatalma annál is inkább veszélyben van, mivel a legfőbb vezető, Ali Khamenei, a vallási apparátus vezetője és a rezsim vezéralakja idős és beteg, utódlása nem tűnik egyszerűnek, és a rezsim hadseregét alkotó Forradalmi Gárda egyre inkább a kezébe veszi az irányítást a papságtól, amely megosztott a konzervatívok és reformerek között.
A kendőjüket égető nőkkel és a tüntetők hihetetlen bátorságával Irán ismét a muszlim világ élharcosává vált. Már a sah megbuktatásákor is annak számított, azután a 2011-es Arab Tavaszt előrevetítő 2009-es zöld forradalommal újból. Így van ez ma is a szabadságra és a nemek közötti egyenlőségre való törekvésével, amely az egész Közel-Keleten visszhangzik.
Iránban forrong a levegő, és a hatalmi körökben olyan nagy az aggodalom, hogy a vallási méltóságok intézményes népszavazás megszervezését követelik, míg a képviselők halált kiáltanak a tüntetőkre, a parlament korábbi elnöke, a felvilágosult konzervatív Ali Laridzsáni pedig azt szeretné, ha a fejkendő viselését többé nem írnák elő. Ez a hatalom már nem tudja, hogy merre tart, és azt sem, hogy hogyan maradjon életben. Erőszakkal kitarthat még, de ahogy Talleyrand, majd Clemenceau fogalmazott: „Szuronyokkal mindent el lehet érni, csak éppen ülni nem lehet rajtuk”.
