A júniusi európai parlamenti választás semmelyik korábbihoz sem lesz fogható. A határainkon két háború zajlik, miközben az Egyesült Államok folyamatosan távolodik Európától. Ebben a helyzetben ez a választás lesz az első, amelyik a közös biztonságunkat közvetlenül fenyegető kockázatokról fog szólni.
Nem olyan választás lesz, ahol a választók ciklus közben mondhatnak ítéletet a hatalmon lévő kormányról. Nem is arról lesz szó, hogy dönteni kell a szocialisták és a centristák, a konzervatívok és a zöldek között, akik már egyébként is összetartanak a lényeges kérdésekben az Európai Parlamentben és a Tanácsban. Arról lesz szó, hogy megvitatjuk a három fenyegetést, amelyekkel szembenézünk, hogy döntést hozunk arról, hogy az Unió milyen módon tud a legjobban reagálni rájuk, és megbízzuk a Parlamentet, hogy cselekedjen ennek megfelelően.
Keleten Vlagyimir Putyin még azelőtt akarja térdre kényszeríteni Ukrajnát, hogy az beszerezné a harci repülőgépeket, és még azelőtt, hogy el kellene rendelnie egy új mozgósítást, amely aláásná a tekintélyét a saját lakosságának a körében. Ha elolvad a hó és megkeményedik a sár, félő, hogy újabb orosz offenzíva következik. Putyin fontos pontokat szerezhet egy ilyen támadással, ráadásul közben az Egyesült Államokban már javában zajlani fognak az előválasztások, az Unióban megnyílik a választási kampány, és amikor Putyint magát is éppen újraválasztják: ez lesz számára a tökéletes pillanat, hogy tűzszünetet javasoljon.
Ezáltal biztosíthatná be Ukrajna felosztását, még azelőtt, hogy az elhúzódó háború nagyon bizonytalanná válna a számára. Donald Trump és az európai szélsőjobboldal azt követelné, hogy Ukrajna és a világ fogadja el Putyin ajánlatát. A nyugati közvélemény megosztott lenne a kérdésbe, Vlagyimir Putyin pedig mindenképpen nyerne. A nyugati közvélemény jelentős része legalábbis megtapsolná, és ha sikerülne elfogadtatnia az ajánlatát, időt nyerne ahhoz, hogy újabb támadásokat készítsen elő, ahogyan azt a Krím annektálása után tette.
Ha nem akarjuk, hogy az orosz elnök tovább hajszolja a birodalmi céljait, és továbbra is azon munkálkodjon, hogy megossza a demokráciákat, akkor egyértelműnek kell lennie, hogy a mi célunk rákényszeríteni Putyint, hogy ismerje el a vereségét és hívja vissza a csapatait. Így érhetjük el, hogy egy jövőbeli, demokratikus Oroszország hozzájárulhasson a közös földrészünk erejéhez és stabilitásához.
Délen egészen más a helyzet. Ott nem egy ellenféllel állunk szemben, hanem egy növekvő káosszal, amiben több dolog keveredik egymással: az olajmonarchiák egyre határozottabban érvényesítik a politikai érdekeiket, az iráni rezsim levegőért kapkodva küzd a túlélésért, a Hamász eltökélt, hogy elpusztítja a zsidó államot, méghozzá úgy, hogy belehajszolja egy eszeveszett bosszúba, az izraeli jobboldal pedig elvakultságában azt hiszi, hogy erőszakkal megakadályozhatja egy palesztin állam létrehozását. Ha nem akarjuk, hogy ez a káosz ránk is átterjedjen, nem szabad többé haboznunk, hogy eszközként vessük be az izraeliekkel kötött kereskedelmi megállapodásainkat és a palesztinoknak nyújtott pénzügyi támogatásunkat, hogy két állam együttéléséről szóló tárgyalásokra ösztönözzük őket.
Végül, Nyugaton ennél is komolyabb a kihívás. Bárki legyen is a következő elnök, az Egyesült Államok folytatni fogja a távolodását Európától, és ha Donald Trump visszatér a Fehér Házba, szét fogja bontani az Atlanti Szövetséget, és meg fog egyezni Vlagyimir Putyinnal az ukránok és a mi 27 államunk kárára. Ezt már elkezdte azzal, hogy a barátai a képviselőházban blokkolják az Ukrajnának nyújtott amerikai segélyeket, de megválasztása után elismerné az orosz fennhatóságot a Donbassz és a Krím felett, hogy gyengítsen minket, és meglazítsa a kapcsolatokat Kína és Oroszország között.
Hamarosan, vagy nagyon hamar, mivel az amerikaiak problémája már nem Oroszország, hanem Kína, és mivel Donald Trump úgy tekint ránk, mint félreállítandó riválisokra, lehet, hogy egyedül találjuk magunkat szemben Vlagyimir Putyinnal és a Közel-Kelet káoszával. Nem szabad ezt a pillanatot összefont karokkal várnunk, hanem egyesítenünk kell erőforrásainkat, hogy kifejlesszük a páneurópai fegyveripart, amely lehetővé teszi számunkra, hogy biztosítsuk a stratégiai autonómiánkat, vállvetve álljunk ki Ukrajna mellett, és talán, ha még van időnk, a NATO-t két hatalom, az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió szövetségévé alakítsuk át.
Minden oldalról fenyegetések vesznek körül minket, de a legnagyobb veszélyt az jelentené számunkra, ha azt hinnénk, hogy tehetetlenek és elveszettek vagyunk, holott nem vagyunk azok.
Fej-fej mellett Kínával mi vagyunk a világ második legnagyobb gazdasága, és ezt a pozíciót gyorsan megszilárdíthatjuk, mivel a kínai növekedés lelassul, és a britek éppen szorosabb kapcsolatokat keresnek az Unióval az ipari, polgári és katonai együttműködés révén. A valutánk erős. Minden erőforrás a rendelkezésünkre áll, hogy befektethessünk a biztonságunkba, ugyanakkor az EU-ban minden változóban van.
Már ledőlt a közös védelempolitikát korábban övező tabu. Már most is közösen rendelünk lőszert, és Orbán Viktor alkudozásaitól eltekintve az Unió továbbra is egyöntetűen támogatja Ukrajnát. Ugyanilyen egyhangú az Unió az izraeli-palesztin kérdésben is, mivel a tagállamok mindannyian egy palesztin állam létrehozására szólítanak föl. A pillanatnyi két legnagyobb válsággal kapcsolatos közös álláspontokkal az Unió megteszi az első lépéseket a politikai unió kiépítésének hosszú útján, és éppen most döntött a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről Ukrajnával, szintén egyhangúlag.
Ez azt jelenti, hogy az Unió fokozatosan nyolc új országgal bővül, de vigyázat! Ezt nem teheti meg úgy, hogy megelégszik a vétójog eltörlésének reményével, amihez egyébként sok tagállam ragaszkodik és nem akar feladni. Sokkal bátrabbnak kell lennünk, és egy olyan Unió felé kell haladnunk, amelyben az integráció különböző fokozatai léteznek egyetlen, közös zászló alatt.
Ez már most is így van az euróövezet és a schengeni térség esetében, amelyhez nem mind a 27 ország kíván csatlakozni. A már létező dolgokból kell inspirálódnunk, hogy kitaláljuk a jövő Unióját, az új évszázad Unióját, amelyben politikai egységünk szavatolja a befolyásunkat és a szuverenitásunkat.
