Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország és Hollandia után melyik az EU hatodik legnagyobb gazdasága? Lengyelország. A szovjet blokkból kivált 27 tagállam közül ebből következően melyiknek messze a legnagyobb a súlya? Lengyelországnak. A 27 uniós tagállam közül melyik szándékozik most GDP-je 4 százalékát a katonai védelmének megerősítésére fordítani? Lengyelország.
A liberális demokráciával szakító két EU-tagállam közül melyik volt az, amelyik nemrég egy minden kétséget kizáró szavazással visszatért hozzá? Megintcsak Lengyelország, és ez az a négy ok, amelyek nélkülözhetetlenné teszik ezt a nemzetet a nemzetközi porondon érvényesülni kívánó Európai Unió számára.
Lengyelország nélkül nehéz és túlságosan időigényes lenne meggyőzni a közép-európai országokat arról, hogy önálló védelemmel kell felszerelkeznünk. Sürgősen szükségünk van az önálló katonai védelemre, mert a földközi-tengeri káosz, Vlagyimir Putyin birodalmi ambíciói és az Egyesült Államok Kína felé való elmozdulása közepette a biztonságunkat három fronton fenyegeti veszély. Azért kell ezt tennünk, mert csak egy országunknak, Franciaországnak van igazi hadserege. Azért kell ezt tennünk, mert – ami még ennél is komolyabb – nem kizárt, hogy Donald Trump visszatér a Fehér Házba, és azonnal nekilát az Atlanti Szövetség szétverésének, hogy az ukránok és egész Európa kárára kiegyezzen az orosz elnökkel.
Minden arra kényszerít bennünket, hogy képesek legyünk egyedül megvédeni magunkat, de egyelőre nem sikerült kilépnünk a köztes helyzetünkből. A Trump-elnökség és Oroszország Ukrajna elleni agressziója ugyan megdöntötte a közös védelem tabuját, amelynek elvét már egyetlen uniós tagállam sem utasítja el. Viszont a 27-ek közül sokan úgy érzik, hogy az európai szolidaritás cserben hagyhatja őket egy olyan időszakban, amikor egységes frontra lenne szükség, és emiatt továbbra is inkább az amerikai védelemre támaszkodnak, bármennyire is bizonytalannak látják azt.
A probléma az, hogy Közép-Európa nem felejtette el, hogy Hitlerrel szemben sem a csehek, sem a lengyelek nem számíthattak Franciaországra és Nagy-Britanniára. A történelem nagy súllyal esik latba ebben a vitában, és az Európai Unió addig nem tud önvédelemre képes hatalommá válni, amíg Lengyelország és vele együtt egész Közép-Európa nem rendezi az elmúlt évszázad számláit, és nem kap nagyon szilárd biztonsági garanciákat a legerősebb partnereitől.
Franciaország ezért dolgozik most azon, hogy újraindítsa a „weimari háromszöget”, a berlini fal leomlása után létrehozott, de túl sokáig szunnyadó lengyel-német-francia háromoldalú párbeszédet. A Batory Alapítvánnyal együtt múlt szerdán erről a témáról szerveztem vitadélutánt az Európai Parlamentben. Franciaország új külügyminisztere, Stéphane Séjourné nemrégiben Berlinbe, majd Varsóba látogatott, miután első külföldi útját Ukrajnának szentelte.
További kezdeményezések fogják ezeket követni, mert nemcsak a páneurópai védelmi ipar alapjait kell leraknunk, hanem ki kell találnunk a holnap Unióját is, egy olyan, több formátumú Uniót, amelyben mintegy harmincöt országnak kell majd együtt élnie, szükségszerűen különböző integrációs fokozatokkal. Itt sem lehet tenni semmit anélkül, hogy Lengyelország, az Unió vezető középhatalma ne venné ki a részét a munkából.
