Három szó elég volt. Emmanuel Macron azzal, hogy azt mondta: „semmi nincs kizárva” Putyin ukrajnai győzelmének megakadályozása érdekében, világossá tudta tenni, hogy valóban háborúban állunk, mert az orosz autokrata hadat üzent nekünk. Világossá tette, hogy Ukrajna veresége az egész Uniót veszélybe sodorja. Hogy ha Trumpot novemberben megválasztják, az Egyesült Államok nélkül is harcolnunk kell, és hogy az egyetlen módja annak, hogy ne kelljen egy nap a gyermekeinket a csatatérre küldeni, az, hogy azonnal elegendő fegyverrel látjuk el az ukránokat, hogy vissza tudják verni az agressziót.
A tévéstúdiókban és a sarki kocsmában is mindenki erről beszél. Egyesek helyeslik, mások felháborodnak, de ugyanaz a szenvedélyes és dühödt politikai vita zajlik mindenütt, ami pedig egyetlen nagy közös politikai arénát formál az Unióból, amelyben három fő kérdés folyamatosan visszatér.
Az első az, hogy valóban veszélybe kerülnének a balti államok, Finnország, Lengyelország, Németország és Franciaország, ha Ukrajna veszítene a háborúban? „Sokan azt állítják, hogy már ez a hipotézis is abszurd, tekintettel arra, hogy Putyinnak nem lennének meg a gazdasági vagy katonai eszközei ilyen ambíciók megvalósításához, és hogy ezek az országok egyébként is mind az Atlanti Szövetség tagjai, tehát az Egyesült Államok nukleáris védelme alatt állnak”.
Igen, mindkettő igaz, csakhogy…
Csakhogy ha Vlagyimir Putyinnak sikerülne Ukrajnát az ellenőrzése alá vonnia, ez az erődemonstráció megerősítené a helyzetét Oroszországban; valószínűleg nem egy európai országot is lenyűgözne és megtörne, és tekintélyt szerezne Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában, mint a nyugati primátus ellenfele. Egyre könnyebben ki tudná játszani a rezsimje elleni szankciókat, miközben megszaporodnának a szankciók feloldását követelő felhívások. A rezsim így értékes éveket nyerne, ami alatt rendbe hozná a gazdaságát és felhalmozná az új csatákhoz szükséges fegyverkészleteket, és az orosz elnök ezután rátámadhatna más országokra.
Ezt megtehetné, mert az amerikai védőernyőt már aláásták Donald Trump európaiak elleni támadásai, és mert az Egyesült Államok egésze, beleértve a demokratákat is, most a Kínával folytatott erőpárbajt helyezi előtérbe. Vlagyimir Putyin így a balti vagy a finn határokon tesztelhetné az amerikai reakciókat, és ha az Egyesült Államok nem reagálna érdemben a provokációira, az új helyzetet teremtene.
Oroszország növelné a nyomást például az orosz nyelvű észt területek elfoglalásával, majd olyan tárgyalásokat javasolna, amelyek az Egyesült Államokat kizáró „európai egyensúlyhoz” vezetnének, és olyan fegyverkezési ellenőrzést hoznának létre, amely szentesíthetné Oroszország fölényét az Európai Unióval szemben. Vlagyimir Putyinnak akkor már nem is lenne szüksége újabb annexiókra ahhoz, hogy uralja az európai kontinenst, mert olyan félszabadságot erőltetne rá, amelyet Finnország a hidegháború idején élvezett.
Most kell megállítani ezt az embert, amíg még van idő, és ez felveti a második kérdést, amely mostanában rengeti az európai politikai színteret: megvannak-e hozzá az eszközeink?
„Nincsenek” – mondják mindazok, akik azonnali tárgyalásokat követelnek a Kremllel Ukrajna felosztásáról. Azt mondják, hogy nincs európai védelmi rendszerünk, és hogy Franciaország – hadseregei és nukleáris elrettentő ereje ellenére – egyedül nem képes megvédeni a többi 26 uniós tagállamot. Itt is mindkét dolog igaz, csakhogy…
Csakhogy az Unió végre azon van, hogy lerakja a közös védelem alapjait a lőszerek közös vásárlásával és a gyártósorok újraindításával, az orosz gazdaság mélyen meggyengült, és egy általános mozgósítási parancs komoly politikai elégedetlenséget váltana ki Oroszországban. Választási színjáték vagy sem, Vlagyimir Putyin ma egyáltalán nem legyőzhetetlen. Éppen ellenkezőleg, abszolút legyőzhető, azzal az egyetlen feltétellel, ha mi, európaiak azt akarjuk, hogy az legyen.
Meg kell állítani ezt az embert, amíg még van idő, és ez felveti a harmadik kérdést, amely most alapjaiban rázza meg az európai politikai színteret: valóban meg akarjuk-e állítani, és valóban egyöntetűen akarjuk-e ezt?
Orbán Viktor és még mellékesebben Szlovákia kivételével a válasz igen, feltétlenül. Minden fővárosunk és szinte az egész Európai Parlament meg van győződve arról, hogy véget kell vetni Vlagyimir Putyin birodalmi törekvéseinek és a velük járó nemzetközi destabilizációnak. Az ehhez szükséges pénz elérhetővé válik. Egy körülbelül százmilliárd eurós európai kölcsön ötlete egyre nagyobb teret nyer. Ukrajnának hamarosan olyan légiflottája lesz, amely képes megváltoztatni a helyzetet. Bár kegyetlenül hiányoznak, de a muníció, ha késve is, de megérkezik. Ukrajna az elkövetkező hónapokban súlyos kudarcokat szenvedhet, de nincs legyőzve.
Ukrajna hamarosan képes lesz megfordítani a sorsát, és a Németország által szállított nagy hatótávolságú rakéták miatti európai nézeteltérések nem fedhetnek el egy sokkal fontosabb valóságot. Ebben a csatában egy új Unió van kialakulóban, amely elkezdett olyan határozottan fellépni a saját érdekei mellett, hogy 2024 akár a politikai Európa születésének éve is lehet.
