Még egy ennyire erőszakos és hatalmaskodó elnök sem hagyhatja figyelmen kívül az erőviszonyokat, mint ő. Még Donald Trump is egyszercsak észreveszi a zátonyokat, amelyek felé tart. Ezért jelentette ki nemrég, hogy Ukrajna végülis megnyerheti ezt a háborút. Ezért tette hozzá később ugyanazzal a lendülettel, hogy nem hagyja, hogy az izraeli miniszterelnök annektálja a Ciszjordániát.
Ez az elnök képes volt rá, hogy három napon belül Oroszországot „papírtigrisnek” nevezze és elhatárolódjon Benjamin Netanjahutól. Egymás után visszavonulót fújt a világ két legégetőbb kérdésében. Miért? Mert kénytelen volt rá.
Először is Vlagyimir Putyin miatt, aki, ahogy Trump mondta: „cserbenhagyta”. Az orosz elnök nemcsak, hogy elutasította az Ukrajnáról szóló kompromisszumot, hanem utána elment tapsolni a kínai barátai által rendezett nyári katonai parádéra. Donald Trump azt tervezte, hogy hagyja Vlagyimir Putyint győzni Ukrajnában, hogy ezzel eltávolítsa őt Kínától, de ennek éppen az ellenkezője történik: a kínai-orosz kapcsolatok egyre szorosabbá válnak. Sőt, az elnök egyetlen igazi diplomáciai sikere, az Izrael, az Egyesült Arab Emírségek és Bahrein közötti békeszerződés is veszélybe került a Ciszjordánia annektálására irányuló tervek miatt.
Ha hagyja, hogy ez megtörténjen, akkor az Ábrahám-megállapodásoknak vége – mondták neki az Egyesült Arab Emírségek. Szaúd-Arábia még tovább ment, és Pakisztán nukleáris védelme alá helyezte magát, jelezve, hogy kész szakítani Washingtonnal. Minden arra utalt, hogy az Egyesült Államok, azután, hogy Moszkva átverte, elveszíti pozícióját az arab világban is. Ezért Donald Trumpnak nem maradt más választása, mint visszavonulót fújni.
Ahogy Lengyelország azonnal megjegyezte, ez nem jelenti azt, hogy az Egyesült Államok elkezd harcolni Oroszország ellen Ukrajna oldalán. Azt sem jelenti, hogy elismerik Palesztinát és a kétállami megoldáson fognak dolgozni. Inkább azt jelezheti, hogy az Egyesült Államok eltávolodik Ukrajnától, amely így már kizárólat Európára támaszkodhat. De főként az a következtetés vonható le ezekből a fejleményekből, hogy „Amerika nagysága” ide vagy oda, Donald Trump sem tehet meg azt, amit csak akar.
Ha sarokba szorítják, akkor neki is, mint mindenki másnak, mérlegelnie kell, hogy milyen előnyökkel és hátrányokkal jár, ha folytatja a konfrontációt. Kína a maga részéről már jelezte, hogy mire számíthat Trump: nem engedett, a Fehér Ház által belengetett vámfenyegetések ellenére sem. Brazília talán most ugyanezt teszi, Európa pedig biztosan nem kell, hogy úgy érezze, hogy mindenben engednie kell ennek az embernek.
Európa is elkezdett ellenállni, amikor úgy döntött, hogy augusztus 18-án elkíséri Volodimir Zelenszkijt Washingtonba és kiáll mellette. Ez volt az a pillanat, amikor Európa elindította az amerikai változást Ukrajna ügyében.
Trumpnak még be kell látnia, hogy Amerikának hamarosan nagyon hiányozni fognak a szövetségesei. Kényes helyzetbe került Kanadával és szinte egész Latin-Amerikával szemben, bizalmatlansággal tekintenek rájuk arab és ázsiai befolyási övezeteikben, és általános ellenszenv övezi őket, amióta kereskedelmi háborút hirdettek az egész világ ellen. Az Egyesült Államok elszigetelődött. A világ megpróbál átalakulni – nélkülük. Kína megkísérli magát rendfenntartó és mérséklő erőként pozícionálni. Ukrajna támogatására demokratikus államok sora állt össze szerte Európában. Amerikának hamarosan szüksége lesz barátokra, hogy szembeszálljon Kínával. Ez teszi lehetővé számunkra, hogy még mielőtt a közös európai védelmi rendszer létrejönne, hangot adhassunk politikai, kereskedelmi és katonai feltételeinknek.
Ez annyira igaz, hogy nemrég láthattuk, ahogy Franciaország, Nagy-Britannia és számos európai ország megállapodott a Perzsa-öböl monarchiáival, hogy rábírják az Egyesült Államokat: lépjen föl a Közel-Keleten. Ez annyira vitathatatlan, hogy a kínai-orosz tengely megerősödése óta Donald Trump folyamatosan azt tanulja, hogy Európa, amit ő ki nem állhat, egyszerűen megkerülhetetlen a számára.
Fénykép: Chairman of the Joint Chiefs of Staff @Flickr
