Felszólalás a teljes Közel-Kelet helyzetéről, különösen Iránról, Irakról és Libanonról szóló vitában
Van a borzalom. A vér, ami Teheránban folyt, és ami még mindig folyik Bagdadban, és a halottak százai, de emögött a tragédia mögött egy új Közel-Kelet születéséhez asszisztálunk, mert…
Nézzük meg először a bagdadi és a bejrúti tüntetéseket. Ezeken a felvonulásokon nem szunniták, kurdok, síiták vagy keresztények vesznek részt. Itt libanoniak, ott pedig irakiak, két ország állampolgárai tiltakoznak vállvetve a romló életkörülmények, a korrupció és az összeomló közszolgáltatások ellen.
Senki nem gondolta volna, hogy az etnikai és vallási közösségek közti határvonalak csak így eltűnhetnek, de a társadalmi haragban, egy évszázaddal azután, hogy a gyarmattartó hatalmak létrehozták őket, úgy tűnik, hogy ezek a mozaik-országok végül nemzetállamokká válnak.
Valami eltört, és az elmúlt hetek második nagy fordulataként most Irán került nehéz helyzetbe. Libanonban a Hezbollahot, az Iszlám Köztársaság fegyveres ágát ugyanúgy kérdőre vonják, mint az összes többi pártot. Irakban az összes közösség, síitákkal az élen elutasítják Teherán hatalmát a kormányuk és az államapparátusuk fölött.
Ez a két ország fellázadt a protektorátus ellen, amelyet Teherán rájuk akart erőltetni, és ez nagy csapás az iráni rezsimnek akkor, amikor az irániak is éppen tiltakoznak az emelkedő árak ellen és megkérdőjelezik magának a teokratikus rendszernek az alapjait is.
Több mint tíz éve már, hogy ez a hatalom válságból válságba esik, de ezek a válságok egyre gyakrabban jönnek, és egyre mélyebbek. A hatalom, amelyik egyik nap még erőre kapott a Közel-Keleten, másnap eltűnhet, és minden bármikor megváltozhat ebben a régióban, ahol az egyensúlyok hónapról hónapra eltolódnak.
Mindez, kedves kollégák, a küszöbünk előtt zajlik. Nem fordíthatunk hátat többé azzal, hogy nem vagyunk hajlandóak megerősíteni az uniónkat a nemzetközi porondon, és nem vagyunk hajlandóak felszerelni egy nemzetközi hatalomnak kijáró valódi eszközökkel.
