Szóval hagyjuk a kérdést, hogy „Ki?”, mert az egyetlen lényeges kérdés az, hogy „Miért?”
Az orosz rezsim alól elfogyott a talaj. Keleten, a habarovszki tüntetések nem hagynak alább, nyugaton minden vasárnap Belarusz vonul az utcára, hogy követelje a szabadságát. Miközben az olajárak összeomlanak és a pénztárak kiürülnek, az életszínvonal zuhanórepülésben van és Putyin még Szíriában is magára marad, mert az Aszad-klán darabokra hullik és az iráni teokrácia bajban van.
Szóval hagyjuk a kérdést, hogy „Ki?”, mert az egyetlen lényeges kérdés az, hogy „Miért?”
Az orosz rezsim alól elfogyott a talaj. Keleten, a habarovszki tüntetések nem hagynak alább, nyugaton minden vasárnap Belarusz vonul az utcára, hogy követelje a szabadságát. Miközben az olajárak összeomlanak és a pénztárak kiürülnek, az életszínvonal zuhanórepülésben van és Putyin még Szíriában is magára marad, mert az Aszad-klán darabokra hullik és az iráni teokrácia bajban van.
Akkor ez a rezsim fél, mert, ahogy Victor Hugo mondta: „A legnagyobb küszöbön álló veszély az, ami lehetetlen.”
A kommunista Lengyelország nem látta jönni a Szolidaritást. Alekszandr Lukasenka nem érezte a maga körül növekvő haragot, és abban a puskaporos hordóban, amivé Oroszország vált, bármi megtörténhet.
Tehát igen, Putyin elnök úr, van oka félni, és mielőtt túl késő lenne, mielőtt a bajok elborítják az országát és ennél a mérgezésnél súlyosabb vádak is érik, segítsen elő egy kompromisszumot Belaruszban, vonuljon ki Ukrajnából, adja vissza az orosz népnek a szabadságát, és hagyja inkább levegőhöz jutni, mintsem hogy egymás után célba veszi a legbátrabb gyermekeit: Alekszej Navalnijt és az összes többi ellenfelét.
