Nem, az Unió hajója nincsen süllyedőben. Éppen ellenkezőleg, zátonyok között, széllel szemben halad új partok felé, a közös piac megteremtése és a közös valuta bevezetése után politikai egységét keresve. Az Unió történelmének harmadik szakaszába lép, amely a legnehezebb mind közül. Ezért rázkódik és fog is rázkódni minden a fedélzeten, de helytelen hajótörést jósolni ahelyett, hogy az új szárazföldek ígéretét látnánk.
Vegyük újra a történéseket. A Bizottság nagy hibákat követett el a mintegy 450 millió európai polgár beoltása kapcsán. Ez igaz, de emlékszik valaki arra, hogy az uniós Szerződések nem teszik az egészségügyet közös hatáskörré, hogy a szuverenisták és a nemzeti előjogok és sajátosságok más védelmezői ezt nem is fogadták volna el, hogy a közös intézmények egyáltalán nem voltak felkészülve egy ilyen kihívásra, mégis felvállalták, és hogy két nagy hibájuk paradox módon éppen a javukra írható, mivel nem voltak hajlandók túlzott árakat fizetni a gyógyszercégeknek, és nem voltak hajlandók felmenteni őket az egészségügyi felelősség alól?
Ez az erény sokba került nekünk, de a csoportosított vásárlásoknak köszönhetően elkerültük egy olyan káoszt, ami teljesen más dimenziójú problémához vezetett volna, mint azok a késések, amellyekkel most szembesülünk. Az veszélyeztette volna valóban az európai egységet, ha nem lettek volna közös tárgyalások. Ami pedig a „sofagate”-et, Ursula von der Leyen ankarai diplomáciai megalázását illeti, amikor nem kapott széket a török elnökkel és az Európai Tanács elnökével folytatott tárgyaláson, hogyan lehet nem látni, hogy az alapvető probléma, amitől az Unió szenved, az az elnökök túlburjánzása, ugyanis az intézményei nem tudnak tovább alkalmazkodni az egyre sokasodó újabb és újabb feladatokhoz?
Hagyjuk tehát abba, bármennyire súlyosak is legyenek, hogy csak a baleseteket szeretjük észrevenni az Unió által megtisztított új utak mentén, és mindenekelőtt hagyjuk abba, hogy tagadjuk a Parlamentben, a Tanácsban és a Bizottságban zajló forradalom bizonyítékait.
Nemcsak a közös katonai védelem, az európai szuverenitás és a közös iparpolitika terén nincsenek többé tabuk az európai politikában: a járvány megdöntötte az európai adósság elutasításának dogmáját is.
Az Európai Unió az Egyesült Államokat megelőzve fordított hátat negyven évnyi reagan-thatcheri gazdaságpolitikának. Az Egyesült Államokkal ellentétben még nem mondta ki, hogy ezt tette, és elviselhetetlen eljárási késedelmekbe telt, mire megtörtént, de tény, hogy az Európai Unió közös hitelfelvételbe kezdett, hogy közösen fektessen be a technológiai innovációba és a zöld átmenetbe.
Az Unió közhatalommá válik. Ez olyan mértékű változás, hogy az intézményei már nem alkalmasak arra, hogy ezt a fanfárok nélküli forradalmat véghez vigyék. Ez az alapvető oka annak, hogy ennyire döcögve működik, de halálhírét kelteni legalábbis elhamarkodott.
