Egy évvel ezelőtt ez lehetetlen, sőt elképzelhetetlen lett volna. Az Európai Parlament még hat hónappal ezelőtt sem fogadott volna el ilyen könnyen egy jelentést az euro-amerikai kapcsolatokról, ami már az elején kijelenti, hogy az Európai Uniónak “fejlesztenie kell stratégiai autonómiáját a védelmi és gazdasági kapcsolatok terén”.

A Parlament azonban a héten nagy többséggel elfogadta ezt a jelentést. A közös katonai védelem gondolata, ami tegnap még kizárólag francia javaslat volt, és Párizst kivéve mindenhol tabuként kezelték, így európai projektté válik, hiszen Ursula van der Leyen, a Bizottság elnöke már az Unió helyzetéről szóló beszédében is kiállt mellette.

A fordulat teljes, és mindazokat, akik fásultan azt gondolják, hogy “ezek csak szavak”, sürgősen emlékeztetni kell, hogy a politika a szavakkal kezdődik, ebben az esetben ezzel az új konszenzussal, amelyre még fel kell építeni minden mást, de amely nélkül semmi sem lett volna lehetséges.

A Közös Piac és a közös valuta bevezetését követő hosszú stagnálás után az Unió immár történelmének harmadik pillanatába, a politikai egység pillanatába lépett, és ez elsősorban Donald Trumpnak köszönhető.

Azzal, hogy kijelentette, hogy ha valamelyik balti államot megtámadják, az Egyesült Államoknak csak akkor kell a segítségére sietnie, ha már rendezte az atlanti szövetséghez való anyagi hozzájárulásait, világossá tette, hogy az amerikai védelem bizonytalanná vált. A Covid-19 megjelenésével még a legatlantistább tagállamokba is eljutott ez a felfedezés. Az euroszkeptikusok legnagyobb megdöbbenésére az Unió képes volt szembenézni a védőoltás kihívásával, miközben semmilyen szerződés nem készítette fel erre a feladatra. Az Uniónak sikerült bizonyítania, és az európaiak és európai parlamenti képviselőik megtanulták meg a leckét a világ és az Atlanti Szövetség helyzetéről, amikor látták, hogy az Egyesült Államok magától kivonul Kabulból, majd a hátuk mögött új frontot alakított ki Kína ellen, amelyből ők ki lettek zárva.

Öt év alatt ismeretelméleti törés következett be az Unióban. Megtapasztalható valósággá vált, amit már régóta gondolni kellett volna a világról, ahelyett, ami addig a fejekben volt.

Merre tovább? Le kell fektetnünk egy páneurópai hadiipar és egy páneurópai kutatási politika alapjait, amely nélkül nem jöhet létre közös védelem. Meg kell határoznunk azokat a fenyegetéseket, amelyekkel az Uniónak az elkövetkező évtizedekben szembe kell néznie, és nem európai hadsereggel, hanem európai gyorsreagálású erőkkel kell felszerelkeznünk. Más szóval, a különböző politikai prioritások és az egymással versengő ipari érdekek közötti konfrontáció hosszú és nehéz időszakába lépünk, amelyeket össze kell egyeztetni és ugyanabba az irányba kell állítani.

Többször is majdnem el fog süllyedni az európai hajó. Minden inogni fog a viharos tenger dühében, de az eszközök, amelyekkel szembe lehet nézni a kihívással, kézenfekvőek. Mivel a demokráciáknak minden eddiginél nagyobb szükségük van szövetségük fenntartására, és mivel a hiteles védelem kiépítéséhez 15-20 évre van szükség, nem arról van szó – és ez az első tény – hogy ez a közös védelem a NATO kiegészítője, hanem az atlanti szövetség európai pillére kell, hogy legyen.

A második nyilvánvaló tény az, hogy az európaiaknak meg kell győzniük a balti-tengeri partvidék és „Mitteleuropa” országait arról, hogy nem rezignáltan, hanem eltökélten kell a közös védelem felé menetelniük. A harmadik az, hogy ez a szükséges előrelépés nem fog megtörténni, ha az Atlanti Szövetség megújítása nem az Egyesült Államok és az Unió közös munkája lesz.

A negyedik, hogy a 27-eknek meg kell szerezniük Washington politikai támogatását az Atlanti Szövetség európai pillérének a létrehozásához. Az ötödik az, hogy az amerikaiak végül is bele fognak egyezni ebbe a fejlődésbe, mert nincs más módjuk arra, hogy rávegyék az európaiakat, hogy saját kezükbe vegyék a védelmüket, és egy napon az amerikaiakat is támogathassák, ahogyan ők támogattak minket a múlt század elejétől a végéig.

A hatodik az, hogy az Emmanuel Macronnal folytatott legutóbbi telefonbeszélgetésében Joe Biden úgy tűnt, elkezdte fontolgatni, hogy kinyitja ezt az ajtót. A hetedik tény az, hogy a berlini vezetőváltásnak nem lassítania, hanem gyorsítania kellene ezt a mozgást, hiszen ennek szükségességét a leendő koalíció három leendő tagja is elismeri.

Ami a nyolcadik tényt illeti: a nemzetközi feszültségek egy olyan időszakban hághatnak a tetőfokukra, amikor az Uniónak még nem lesz közös védelme, és amikor az Egyesült Államok már nem lehet felelős a védelméért. Ez a pillanat hamarabb bekövetkezhet, mint azt gondolnánk, és ez a lehetőség önmagában is szükségessé teszi, hogy a lehető leggyorsabban eljussunk a szavaktól a konkrét cselekvésig, a politikai konszenzustól a gyakorlati döntésekig.

Hallgassa meg ezt a cikket élőszóban, franciául:

Print Friendly, PDF & Email

English Français Deutsch Polski