Mindenki el van tévedve: azok is, akik örvendeznek, hogy az Egyesült Államok az ukrajnai háború következtében visszatér Európába, és azok is, akik siránkoznak, hogy ez a visszatérés csak átmeneti.
A visszatérés annak köszönhető, hogy mind a demokraták, mind a republikánusok joggal tartottak attól, hogy ha Vlagyimir Putyin győz, akkor Hszi Csin-ping is megerősödik, és felbuzdul, hogy megszállja Tajvant, ezzel erősítve a képet, hogy Kína egy világhatalom és a 21. század ura. A kétpárti konszenzus kivételes pillanatában „a két Amerika” egyetértett abban, hogy le kell törni az orosz agressziót. Amerikai fegyverek és tőke ömlött Kijevbe, és ez az EU-s 27-ekénél is jelentősebb amerikai segítség Washingtont az európai színtér főszereplőjévé tette.
Ezek a tények. A háttérben viszont már halljuk a republikánus képviselőket, akik azt követelik, hogy ne adjanak „biankó csekket” Ukrajnának. Ez alatt azt értik, hogy a segítséget az Egyesült Államok közvetlen nemzeti érdekeitől kellene függővé tenni, és két nyomós okuk is van rá, hogy meg is lépjék ezt, ha a pártjuk november 8-án többséget szerez a Kongresszusban.
Az első az, hogy sok republikánus, élükön Donald Trumppal, mégiscsak rokonszenvezik Vlagyimir Putyin tekintélyelvűségével, a második pedig, hogy aggódnak amiatt, hogy ha Oroszország meggyengül, Kína növelheti a befolyását Közép-Ázsiában és tovább, egészen Szibériáig.
A Kína-ügy olyannyira meghatározó Washingtonban, hogy az Egyesült Államokat arra késztetheti, hogy ugyanolyan gyorsan elhatárolódjon Ukrajnától, mint amilyen gyorsan az oldalára állt nyolc hónappal ezelőtt. Bármennyire is elkötelezettek a szabadság védelme mellett, még az sincs kizárva, hogy végül a demokraták is a republikánusokhoz csatlakoznak, mert Amerika fő ellenfele nem a Kreml, hanem Kína. Amíg Vlagyimir Putyin elég erősnek tűnik ahhoz, hogy támogassa Pekinget, az amerikaiak szembe fognak szállni vele. Miután azonban eléggé megingott ahhoz, hogy Kína kiterjeszthesse rá befolyását, arra fognak hajlani, hogy ne járuljanak hozzá Oroszország teljes eltiprásához.
Végül ott vannak a szavazók. Az amerikai gazdaság nincs túl jó formában. A vállalkozások és a családok aggódnak. Ezért ugrott meg a republikánusok népszerűsége a félidős választások előtti közvélemény-kutatásokban. A 2024-es elnökválasztás kimenetele pedig annyira bizonytalan, hogy egyik párt sem hagyhatja figyelmen kívül annak az egyre több adófizetőnek az elégedetlenségét, akiknek szöget ütött a fejébe, hogy a pénzüket miért Ukrajnának utalják ahelyett, hogy magukra költenék.
Európai szemszögből nézve az ukrajnai háború itt zajlik az utcánkban. Amerikából nézve viszont messze van és sokkal kevésbé fenyegető, mint Közép- vagy akár Nyugat-Európa számára. Még Lengyelországban és a balti államokban is, még azokban az európai országokban is, amelyek a legszorosabb kapcsolatban állnak az Egyesült Államokkal, annyira tudatában vannak ennek a felfogásbeli különbségnek, hogy logikus, hogy az unió számos fővárosa úgy gondolja, hogy most be kell biztosítaniuk az Egyesült Államok védelmét azzal, hogy megvásároljuk tőlük a fegyvereket, amelyekre szükségünk van.
Logikus döntés, mert az amerikai fegyveripar sokkal összpontosítottabb, mint a 27 tagállamé, és ezért jobban ki tudja elégíteni az unió igényeit. Atlantista a közhangulat. Az évszázadunk viszont semmikében sem az, mert a 21. század nagy csatája a Csendes- és nem az Atlanti-óceán partjai között zajlik majd. Ha a rövidtávnál messzebbre tekintünk, ez a tény fogja rányomni a bélyegét a világpolitikára, ezért nem Amerika visszatérése az időszerű kérdés, hanem hogy fel kell fegyverezni az uniót és össze kell zárni a sorait.
