Másnap
(Válasz Pierre Lellouche-nak és másoknak)
Figyelembe kell venni ezeket a félelmeket, nem élből elutasítani. Az egyik, hogy az Ukrajnának történő fegyverszállítással az amerikaiak és az európaiakat belesodródhatnak a harmadik világháború örvényébe. A másik, hogy azzal, hogy a Nyugat nem szólítja fel az ukránokat arra, hogy kössenek területi kompromisszumot Oroszországgal, csak a háborúnak hagy teret, a diplomácia rovására.
A sorok között vagy világosan kifejezve, mindkét félelem hallható és olvasható az Egyesült Államokban és számos uniós országban. Egy európai ügyekért felelős volt francia államtitkár, Pierre Lellouche nemrég fogalmazta meg őket a Le Monde hasábjain, de mindenekelőtt egy kérdés. Hol lenne most az Unió 27 állama és az összes demokrácia, ha az amerikai hírszerzés és az első európai, rögtönzött, de azonnali és határozott fegyverszállítások nem akadályozták volna meg, hogy Vlagyimir Putyin elfoglalja Kijevet?
Egész Ukrajna megszállás alatt állna. Volodimir Zelenszkijt meggyilkolták volna. Putyin megtalálta volna a maga Quislingjét, és a Nyugat hanyatlásába és gyávaságába vetett hitében megerősítve hamarosan az Orosz Föderációhoz csatolta volna Ukrajnát és Fehéroroszországot, társult állam státuszt adva nekik. Akkor nem lett volna szükség a balti államok visszafoglalására, amelyeknek – miután bebizonyosodott számukra, hogy a világ demokráciái nem állnak ki a demokrácia védelmében – nem lett volna más választásuk, mint önként vagy kényszer alatt csatlakozni Moszkvához.
Egyszóval Oroszország a kontinens domináns hatalmává vált volna, mivel az Egyesült Államok hivatalossá tette volna a kivonulását Európábaól, az Uniónak pedig az egyre erősödő békülési és semlegességi törekvések hatására le kellett volna mondania minden közös védelmi tervéről. Arról már ne is beszéljünk, hogy milyen következményekkel járt volna Vlagyimir Putyin diadala Afrikában, Latin-Amerikában és mindenekelőtt Kínában, ahol Hszi Csin-pinget arra bátorította volna, hogy hadseregét Tajvan ellen indítsa, és megkockáztasson egy közvetlen konfrontációt az Egyesült Államokkal.
De maradjunk csak Európában és Ukrajnában, mert mi történne most ott, ha a Nyugat, ahogyan azt oly sok republikánus és néhány európai akarja, leállítaná vagy korlátozná a fegyverellátást? A válasz az, hogy az Európai Unió gyorsan felbomlana, és Putyin első hatalmas győzelmét azonnal követné egy másik, mivel az ukránok már nem lennének abban a helyzetben, hogy folytassák területeik felszabadítását, sőt, hamarosan nem lenne elég töltényük ahhoz sem, hogy szembenézzenek az újból meginduló orosz előrenyomulással, amely ismét Kijevet fenyegetné.
Addigra Vlagyimirnek lett volna ideje újjászervezni és felfegyverezni csapatait. Visszanyerte volna a reményt, és a demokráciák – nagy neheztelés és szívfájdalmak közepette – abban a helyzetben találnák magukat, amelyet februárban elkerültek, amikor megakadályozták Vlagyimir Putyin győzelmét Ukrajnában és következésképpen egész Európában.
Ki akarhatná ezt, ha nem Putyin, Hszi Csin-ping, Khamenei és néhány más demokrácia-gyűlölő? Nade mi a helyzet a harmadik világháborúval? Ha továbbra is fegyverekkel látjuk el Ukrajnát, és lehetővé tesszük a számára, hogy az orosz zsoldosokat és hadsereget a Föderáció határáig szorítsák vissza, akkor tényleg besétálnánk az atomháborúba?
Nem bonyolult a képlet. Az orosz elnök vagy tényleg olyan messzire megy, hogy felrobbantja a bolygót, és akkor egy ilyen embert semmiképpen sem tanácsos győzni hagyni, vagy pedig mégsem elég őrült ahhoz, hogy feláldozza az emberiséget a birodalom iránti vágyának oltárán, akkor pedig meg kell teremteni azt az erőegyensúlyt, amely tárgyalóasztalhoz kényszeríti.
Az első esetben meg kell értetni az orosz titkosszolgálatokkal, a hadsereggel és a nagytőkésekkel, hogy egy ilyen közveszélytől a lehető leggyorsabban meg kell szabadulniuk, és erről úgy kell meggyőzni őket, hogy az ukránoknak minden eszközt megadunk, hogy az agresszort szétzúzzák és kiűzzék az országukból. A második esetben, ami természetesen a legvalószínűbb, magának Putyinnak és egész rezsimjének választania kell a teljes kudarc és egy tisztességes kimenetel keresése között. Egyik esetben sem szabad korlátozni semmiképpen az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat, de akkor ez azt jelenti, hogy nincs helye a diplomáciának?
Minden attól függ, mit jelent ma ez a szó, hogy diplomácia.
Ha azt értjük alatta, hogy az ukránokat arra kell rávenni – és valójában kényszeríteni –, hogy a Krím mellett a Donbászt is adják át Putyinnak, akkor vigyázz! Ezzel megadnánk neki egy győzelmet, amit meg sem nyert, és időt is, mint 2014-ben, hogy megeméssze a hódításait és hozzáképzeljen továbbiakat is. Egy ilyen diplomácia csak ahhoz vezetne, hogy az orosz elnöknek a lehető legkedvezőbb feltételeket kínálja egy nagyobb konfliktushoz, de a diplomácia valami egészen mást is jelenthet.
Nagyban kell gondolkodnunk. Abba kell hagynunk, hogy az ukránok helyett akarunk tárgyalni Ukrajna határairól, ehelyett meg kell adnunk nekik az eszközöket az agresszor legyőzéséhez, és ezzel egyidejűleg javaslatot kell tennünk Oroszországnak arra, hogy Ukrajna felszabadítása után milyen politikai, gazdasági és katonai feltételek mellett stabilizáljuk a kontinenst, lehetővé téve az azt alkotó valamennyi állam békés együttműködését.
A diplomáciának ma nem abból kell állnia, hogy egy olyan agresszort próbálunk megbékíteni, aki tizenegy hónapon keresztül nem tett mást, mint vereségeket, bűnöket és megaláztatásokat halmozott fel, hanem hogy felvázoljuk a háborút követő békét. Ünnepélyesen emlékeztetnünk kell Oroszországot arra, hogy sem az Atlanti Szövetségnek, sem az Európai Uniónak nem áll szándékában megsérteni az ő nemzetközi határait, és világossá kell tennünk, hogy amint felhagy Ukrajna leigázásának, meggyilkolásának és feldarabolásának gondolatával, meg fogja találni az őt megillető helyet a kontinensen, amelyhez tartozik.
Még a Kreml folyosóin is sokan megértették Moszkvában, hogy az Unió partnerének lenni végtelenül előnyösebb jövő Oroszország számára, mint Kína vazallusának. Talán maga Putyin is így tesz, amikor azt látja, hogy elkerülhetetlen a bukás. Egyszerre kell harcolnunk az agresszió ellen és beszélnünk Oroszországhoz. Lehetővé kell tenni Ukrajnának, hogy megnyerje a háborút, ugyanakkor meg fel kell kínálnunk az oroszoknak egy tartós béke kilátását, amelyre közös kontinensünk Lisszabontól Vlagyivosztokig törekszik.
