Mi lenne, ha ezúttal fordítva csinálnánk? Szervezhetnénk egy békekonferenciát Bosznia-Hercegovinában, de kivételesen a háború előtt, és nem utána. Még azelőtt, hogy mészárlásba és háborús bűnökbe torkollna a helyzet, és újabb százezrek neveit kellene hozzáírni a kilencvenes évek áldozataiéhoz.
A figyelmeztető lámpák már mind kigyulladtak. A szövetségi ország szerb felének vezetői azzal fenyegetőznek, hogy saját hadsereget alakítanak, más szóval elszakadnak Bosznia-Hercegovinától, majd egyesülnek Szerbiával. Aleksandar Vučić szerb elnök csendesen, de egyre hangosabban bátorítja a saját nacionalista politikáját is erősítő fejleményeket, a színfalak mögött pedig Vlagyimir Putyin dörzsöli a tenyerét, támogatja a szláv rokonok önérvényesítési törekvéseit és szítja az Európai Unió peremén esetleg kialakuló válságot.
Bosznia-Hercegovina muszlim-horvát részén pedig egyre idegesebb mindenki, mert polgárháború fenyeget, és a muszlimok azon tűnődnek, mi lenne velük, ha az ország felbomlana, és a boszniai horvátok egy Nagy-Horvátország létrehozásával akarnának válaszolni Nagy-Szerbia megszületésére.
Ha nem teszünk semmit, ezek a folyamatok óhatatlanul háborúhoz vezetnek. A kérdés az, hogy mit tegyünk, mégpedig gyorsan.
A legegyszerűbb persze az lenne, ha előre hoznánk az Európai Unió újabb bővítését Szerbia és az összes többi volt jugoszláv állam, köztük Bosznia-Hercegovina felvételével. Ez lenne a módja a jelenlegi határok rögzítésének, ez jelentene hatékony segítséget a balkáni országok fejlődésében, és ezzel lehetne legalább részben védelmet nyújtani számukra Oroszország, Törökország és most már Kína hódító manővereivel szemben is.
Habár az Európai Parlamentben és az Unió sok fővárosában is sokan támogatják a gyorsítást, az mégsem lehetséges és nem is kívánatos. A mai európai közvélemény nem kér az újabb bővítésekből. Az Unió nem vehet fel új tagállamokat, amíg nem reformálta meg a működését és nem határozta meg politikai céljait a következő negyed évszázadra. Különösen nem fogadhat be olyan államokat, amelyek nem rendezték a határkérdéseiket. Végül, az Unió lábon lőné magát, ha megnyitná kapuit olyan kis országok előtt, mint Montenegró és Koszovó, vétójogot adva olyan államoknak, amelyeknek a lakossága kisebb, mint sok európai városé.
Mivel a Balkán egészére kiterjedő bővítés ma nem lehetséges, az az elképzelés marad, hogy össze kellene hívni egy megelőző békekonferenciát, amely megpróbálna egyszer és mindenkorra véget vetni a Jugoszlávia felosztásáért vívott háborúnak, amely a Balkánt a kilencvenes években szétszakította.
A polgárháború fenyegetésével szemben Bosznia-Hercegovina lakosságát először is meg kellene kérdezni arról, hogy továbbra is együtt akarnak-e élni abban a közös államban, amelytől a daytoni megállapodást tető alá hozó Egyesült Államok és Európa azt várta, hogy túléli Jugoszláviát. Ha a válasz „igen”, akkor új intézményeket kell javasolni, amelyek valóban befogadóak, ugyanakkor tiszteletben tartják a nélkülözhetetlen kulturális autonómiákat is. Ha a válasz „nem”, akkor tárgyalni kell a területi felosztásról, és meg kell nyitni az utat afelé, hogy létrejöhessen egyfajta muszlim Szingapúr, és hogy a szerb és a horvát részek csatlakozhassanak Szerbiához, illetve Horvátországhoz.
Bonyolult feladat lesz kialakítani ezt a felosztást, hiszen a szerb és a horvát lakosság sok helyen összefonódik az országban, de vajon hogyan jobb elválasztani egymástól két országot: fegyverrel vagy tárgyalásos úton? Egy egész térség lángba borításával vagy egy, az Európai Unió által levezényelt békekonferencián?
A válasz magától értetődik, és ugyanennek a folyamatnak a részeként kellene kidolgozni egyfelől az albán-lakta Koszovó és Albánia, másfelől Montenegró és Szerbia összeolvadását, hogy szövetségi alapú, de egységes államok jöjjenek létre.
Az EU jelentős segítséget nyújthatna azzal, ha kijelentené, hogy mindez elengedhetetlen feltétele a közeledési folyamatnak az Unióhoz: először egy teljes körű társulási megállapodáshoz, majd a fokozatos integrációhoz a jövőbeli EU valamelyik körébe: a gazdaságiba, a politikaiba, vagy mindkettőbe.
Nem lesz könnyű, és a siker nem garantált, de az Unió elveszítené a hitelességét, ha egy újabb háború árnyékában meg sem kísérelne békét teremteni.
