Arra készül az orosz és a kínai elnök, hogy minél kényelmetlenebb helyzetbe hozzák a Nyugatot?
Mit akar? Mi a célja? Miért vonultatott fel Vlagyimir Putyin körülbelül százezer katonát az ukrán határ mentén, és miért buzdította eközben a fehérorosz elnököt arra, hogy szervezze meg migránsok Minszkbe utaztatását, azzal az ígérettel, hogy a lengyel határon át bejuthatnak az Európai Unióba?
Ez a kérdés foglalkoztatja Kijevet, Washingtont, a 27 európai fővárost, de a NATO-t is, ami már egy Ukrajna elleni orosz katonai művelet elvi lehetőségére készül. Ukrajna arra számít és arról is beszél, hogy jövő januárban támadás éri. A feszültség egyre nő, Vlagyimir Putyin pedig, mintha egy újabb orosz beavatkozást akarna előzetesen igazolni, az ukrajnai oroszokat ért megaláztatásokról és jogfosztásról beszél.
Vajon meddig akar elmenni?
Talán csak állandó idegességben akarja tartani az Atlanti Szövetség országait, és megmutatni nekik, hogy a volt szovjet területen jóformán azt csinálhat, amit akar, anélkül, hogy bármit is tehetnének ellene. Nagy zsiványság lenne ez a részéről: egy ilyen produkció csak annyiba kerülne neki, mint az üzemanyag, amit a tankok elhasználnak, és sokkal inkább lenne politikai, mint katonai művelet.
Nem zárható ki persze az sem, hogy Putyin a nyugati reakciókat teszteli, mielőtt messzebbre merészkedne. Egyes feltevések szerint azt fontolgatja éppen, hogy területileg összeköti az elcsatolt Krímet és a Donyec-medencét, Ukrajna keleti részét, amit a Kreml által hét éve nyújtott fegyveres és pénzügyi támogatásnak köszönhetően a szakadárok uralnak.
Az orosz elnök jókora részt választana le ezzel Ukrajnáról, amely de facto orosz birtokká válna, és amelyet egy újabb népszavazás a Krímhez hasonlóan akár az Oroszországi Föderációba is beolvaszthatna.
Nem tudhatunk semmit biztosan, de nem lehet kizárni ezt a lehetőséget, hiszen Vlagyimir Putyin tisztában van azzal, hogy a népszerűsége csökken, és bizonyára nem felejtette el, hogy a 2014-es annexió mekkora lökést adott neki a közvélemény-kutatásokban. Most talán kísértésbe esik, hogy újra kijátssza ezt a kártyát, hogy elfeledtesse a lakossággal a folyamatos életszínvonal-csökkenést, azt a halálos hozzá nem értést, amellyel a Covid-válságot kezelik, a két évtizedes kormányzása okozta fáradtságot, valamint a városi középosztály és a leggazdagabb rétegek növekvő nyugtalanságát amiatt, hogy Oroszországot Kína karjaiba löki.
Vlagyimir Putyinnak, akinek az uralma már most a végéhez közeledni látszik, helyre kell állítania az imázsát. Egy külső kaland Oroszország határainál megvalósíthatónak és kifizetődőnek is tűnhet, de ahogy Marx mondta, amikor a történelem ismétli önmagát, saját maga karikatúrájává válik. Az ukrán hadsereg már nem ugyanaz, mint ami a Krím elcsatolásakor volt. Még az orosz hadsereggel szemben is képes elég sokáig harcolni és ellenállni ahhoz, hogy tényleges háború alakuljon ki Európa szívében. Ez pedig akkora nyugtalanságot keltene, ami már Oroszországig is elérne, és végül politikai vereségbe torkollna Putyin számára.
Persze lehetséges, hogy azzal álltatja magát, ugyanolyan gyors győzelmet arat, mint 2014-ben, de van egy harmadik lehetőség is, ami a legaggasztóbb mind közül: arra játszik, hogy az övével párhuzamosan egy másik front is hamarosan megnyílik: nem Európában, hanem a Dél-kínai-tengeren, ugyanis Hszi Csin-ping kezdi elveszíteni a türelmét.
A kínai elnök világosan látja, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok egyre több szolidaritási gesztust tesz Tajvannak; hogy az amerikai haditengerészet a Tajvani-szorosban cirkál, és hogy az összes, Kína miatt aggódó ázsiai ország öles léptekkel közeledik az amerikaiakhoz vagy az európaiakhoz, esetleg mindkettőhöz.
A Nyugat mintha éppen meggondolná magát Tajvannal kapcsolatban:
van törekvés, hogy fellépjenek a kommunista Kínával szemben, méghozzá úgy, hogy kiemelik az elszigeteltségéből a demokratikus Kínát.
A kínai vezetők, Hszi Csin-pinggel az élen nem hagyhatják, hogy ez megtörténjen, hiszen ez felérne a gyengeség beismerésével Kína és egész Ázsia számára. Ezért a kínai elnök, még ha nem is megy el a sziget konkrét lerohanásáig, mindenképpen érvényre akarja majd juttatni a katonai hatalmát a Tajvani-szorosban, és Vlagyimir Putyinnal ugyancsak érdekükben áll egyszerre fellépni.
Amerikai kongresszusi választás, francia elnökválasztás, az új német koalíció első hónapjai, európai és ázsiai feszültségek, és az EU által elfogadott „stratégiai iránytű” éve, amely a közös katonai védelem első lépéseit jelenti majd: 2022 nem a nyugalom éve lesz.
A cikk 2021. december 1-jén jelent meg a Magyar Narancs Online oldalán.
