Vlagyimir Putyin jelenleg az első számú közellenség, és meg is dolgozott érte, hogy az legyen. Azon kívül, hogy megtámadta Ukrajnát, hogy rombolja az országot és gyilkolja a lakosságát azáltal, hogy megfosztja az áram-, víz- és fűtésellátásától, két másik bűncselekményt is elkövet, és mindkettő a világbékét fenyegeti.
Az első, hogy Oroszországot belevezeti a széthullásba. Sokan mondják majd, és nem csak Ukrajnában, hogy ez legalább letörné a medve karmait, és semmi okunk nincs rá, hogy sajnáljuk, de amikor majd a háború, a nyugati szankciók, a gáz- és olajexport visszaesése még tovább rombolja a világ legnagyobb területű országának gazdaságát, akkor lesz igazán mérhető a katasztrófa mértéke.
Ez lesz az a pillanat, amikor az apák, fiúk és férjek nélkül maradt családok társadalmi haragja és kétségbeesése a Kreml ellen fordul, és az egész Föderációt erőszakos politikai válságba sodorja. Miközben az orosz hadsereg továbbra is elakad Ukrajnában, és Közép-Ázsia végleg megszabadul Moszkvától, miközben Oroszország minden fronton veszíteni fog, a Vlagyimir Putyin utódjáért versengők szétszedik egymást, a regionális vezetők felfedezik, hogy saját kezükbe is vehetik a sorsukat, és a Kaukázus, a messzi észak vagy a messzi kelet népei közül többen kimondják majd, hogy eljött a függetlenség ideje. Egy új veszély ismeretlenjében polgárháború fenyegeti majd az atomhatalmat. A dzsihadista mozgalmak új terepet találnak a cselekvésre, Kína és Törökország pedig elkerülhetetlenül kísértésbe esik majd, hogy beavatkozzon a kialakulóban lévő hatalmas káoszba az Európai Unió határainál.
Vlagyimir Putyin másik bűne az, hogy a kereskedelem volumenének csökkentésével máris jelentős kárt okozott a világgazdaságnak. Minden kontinens szenved. Amíg ez a háború folytatódik, addig egyre többet fognak szenvedni, és a társadalmi és politikai feszültségek a világ mind a négy sarkában megsokszorozódnak.
Ukrajna, Oroszország és a világ érdekében az orosz elnöknek és rezsimjének minél előbb el kell veszítenie ezt a háborút, de bár ez a tény aligha vitatható, a következtetéseket mégsem vonják le.
Érthetetlen, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió nem tesz a jelenleginél többet Ukrajna győzelméért. Csak annyiban segítünk neki, hogy ne veszítsen, hogy megbirkózzon a támadással, túléljen, és visszaszerezze az elvesztett területet. Ez megterheli az európai és az amerikai költségvetést, és még az Atlanti Szövetség arzenáljait is kezdi kimeríteni. Ez nem semmiség, de mégsem elegendő.
Ukrajnának légvédelemre, légierőre és rakétaelhárító pajzsokra van szüksége. Tankokra van szükség. Szüksége van a győzelemhez, mégpedig a gyors győzelemhez szükséges eszközökre, de a segítségünk korlátozott marad, mert attól tartunk, hogy az ukránok vissza akarják majd foglalni a Krímet, vagy az orosz infrastruktúra megtámadásával demonstrálják, hogy képesek visszavágni. Valójában az Atlanti-óceán mindkét oldalán attól tartunk, hogy a túl sok és túl gyors vereség kilátásba helyezése új szélsőségekbe hajszolhatja az orosz elnököt, miközben a valóság az, hogy kizárólag akkor emeli a tétet, ha lát még rá reményt, hogy visszaszerezze az irányítást.
A következetlenség többé nem opció. Az Ukrajnának történő fegyverszállítások kiterjesztése és felgyorsítása mellett a demokráciáknak mindent meg kell tenniük Vlagyimir Putyin nemzetközi elszigetelése érdekében. Az első számú közellenséggel szemben a lehető legszélesebb frontot kell kialakítaniuk azáltal, hogy közös frontot alkotnak azokkal a rezsimekkel, amelyeket egyébként minden joggal elítélnek.
Közép-Ázsia vezetői semmiképpen sem demokraták, de a demokráciáknak támogatniuk kell a Kremltől való felszabadulási törekvésüket. Venezuela, Katar vagy Szaúd-Arábia nem tiszteli az emberi jogokat, de ha az olajuk vagy gázuk helyettesítheti Putyinét, szóval…
Háborúban mindent szabad, különösen, mert ma már nem adhatunk prioritást a jogállamiságért folytatott harcoknak. Például a hatalmon lévő lengyel jobboldal semmibe veszi az európai kötelezettségvállalásait azzal, hogy rátelepszik az igazságszolgáltatásra. Ez a jobboldal viszont – a magyar miniszterelnökkel ellentétben – mégis kiállt Ukrajna mellett azzal, hogy felfegyverezte és befogadta a menekülteket. Ebben a háborúban ez mindent megváltoztat, és ahelyett, hogy a lengyel és a magyar vezetőket továbbra is egy kalap alá vennék azzal az indokkal, hogy nem ismerik a törvényt, a Bizottság, az uniós országok és az Európai Unió Parlamentje jobban tenné, ha megegyezne Lengyelországgal, hogy ellensúlyt képezzen Orbán Viktorral, a Kreml támogatójával szemben. Valóban, ez egy erkölcsi meghátrálás lenne. A lengyel ellenzéknek minden oka meglenne rá, hogy felháborodjon miatta, de Vlagyimir Putyinnal szemben nem az a fontos, hogy tisztán tartsuk a kezünket, hanem az, hogy kivonjunk a forgalomból gyújtogatót, akivel szemben ideje újra megtanulni a reálpolitikát.
Ha a demokráciák nyilvánvalóan helyesen cselekedtek, amikor a második világháború idején Sztálinnal szövetkeztek, akkor most is képesek rá, és kötelességük is, hogy közeledjenek Narendra Modihoz, az indiai miniszterelnökhöz, aki hírből sem ismeri a kisebbségek tiszteletét. Akár kereskedelmi, akár diplomáciai szempontból, de Indiának meg kell mutatni, hogy komoly érdeke hátat fordítani a Kremlnek. Sőt, Kínával is, amelyet Hszi Csin-ping a világ legnagyobb diktatúrájává változtat, még Kínával is meg kell alkudni. Talán már ez sem lehetetlen.
Az ukrajnai háború és a Covid-karanténok miatt Kína növekedése lassul, ami az ingatlanválsággal együtt aggodalmat táplál a társadalomban. A kommunista párt és a társadalom közötti szerződés tehát már nincs messze a felbomlástól, mivel a kínaiaknak már nincs okuk arra, hogy a pártot meghagyják a hatalom egyetlen letéteményesének, miközben egyre rosszabbak a kilátásaik az életszínvonaluk emelkedésére. Más szóval, az elégedetlenség olyannyira politikai színezetűvé, és valószínűleg olyan széles körűvé válik, hogy a vasárnapi tüntetések még több tüntetésnek lehetnek az előhírnökei, és Hszi Csin-pingnek hamarosan csak két lehetősége marad: Tajvan megszállása vagy az USA-val való megbékélés.
Ez utóbbi sokkal kevésbé lenne kockázatos számára, mint az előbbi, és itt az ideje, hogy rávegyük, hogy belássa, milyen előnyökkel jár, ha nem támogatja tovább a Kreml lakójának elveszett ügyét.
