De miért? És milyen jogon? Egyszerűen azért, mert majdnem fél évszázada vagyok nagyon európai és majdnem fél évszada fűznek testvéri szálak Lengyelországhoz is. Ebből a két okból kívánom Rafal Trzaskowski győzelmét, sokkal inkább a győzelmét, mint az ellenfelének a vereségét.
A fiatal Lengyelországnak, amelyik már nem ismerte a kommunizmust, annak a Lengyelországnak, amelyik teljesen a 21. századi világhoz tartozik, szüksége van arra, hogy érezze: képviseli és megtestesíti egy elnök, amelyik éppen olyan fiatal, mint ő, egy elnök, aki közülük való. A mostani választáson Varsó fiatal polgármestere tölti be ezt a szerepet.
Ez a Lengyelország nem szorulhat ki örökké a lengyel demokrácia képviseleti intézményeiből, különben elveszíti a hitét a szabadságban, a politikában és az egyre jobb világban, elveszíti azt a három hitet, amelyik összetartotta az országukat a 19. századi szétszabdaltságban és a kommunizmus évtizedeiben.
Pontosan úgy, ahogy több Franciaország vagy több Amerika létezik egymás mellett, Lengyelországból is több van, viszont mindegyiknek ott kell lennie a politikai színtéren, mert egyetlen párt monopóliuma mindig merevséget, visszaéléseket és gyűlölködést hoz magával.
De ez nem minden. Túlságosan szenvedélyesen szerettem a Szolidaritás Lengyelországát ahhoz, hogy elfogadjam, hogy az az ország, amelyet régi barátaim, az önök hősei segítettek világra, elviseli azt a televíziót és azt az igazságszolgáltatást, amelyet rá akarnak erőltetni. Nem hiszem, hogy Jaroslaw Kaczinsky diktátor lenne. Azt sem hiszem, hogy a pártja szélsőjobboldali vagy fasiszta. Ezek csak vádaskodások, az viszont tény, hogy a jobboldal, amelyet ők képviselnek, túlságosan naftalinszagú, és két évszázaddal akarja önöket visszahúzni, azokba az időkbe, amikor a szabad akarat szelleme, az egyház és az állam szétválasztása és a nők felszabadítása még nem formálta át a világot.
Az önök országának, az én Lengyelországomnak szüksége van rá, hogy fellélegezhessen, hogy ne utasítsa el a modern időket, amelyek, ha tetszik, ha nem, már megérkeztek.
És végül: önök, akik annyit küzdöttek érte, hogy Európa részei lehessenek, és ne oda tartozzanak, amit a demokráciák a kommunista időkben „a másik Európának” hívtak, nem fordíthatnak most hátat az Európai Uniónak, nem fordíthatnak hátat az egységünknek. Az euroszkepticizmus nem létezhet, nem szabad, hogy létezzen Lengyelországban, abban az országban, amelynek a bátorsága és az állhatatos antikommunizmusa lehetővé tette, hogy leomoljon az a gyűlölt fal, amelyik elválasztott minket egymástól.
Az nem lehet, hogy II. János Pál, Jacek Kuroń, Tadeusz Mazowiecki és Bronisław Geremek Lengyelországa ugyanaz, mint amelyik most Orbán Viktort, az illiberalizmus hirdetőjét védi az európai szankciókkal szemben, amelyeket megérdemel, és amiért Lengyelországot igazságtalanul belekeverik ugyanabba a gyalázatba.
Elég ebből! Lengyelország megint azzá kell, hogy váljon, amire a világ korábban csodálattal tekintett.
