Bahrein egy egészen kicsi ország, mégis öten léptek be az ajtón. A hatvanas és a két harmincas férfi bahreini volt, a két legfiatalabb, egy fiú és egy lány egy civil szervezetet képviseltek, egyet a sokból.
Folyton a lobbistákról beszélünk, de rengeteg civil szervezet is van az Európai Parlamentben, némelyik ismert, némelyik nem, némelyik fölösleges.
A félénkebbik harmincas mély levegőt vett, és belevágott: nyugtalanító szemérmességgel mesélt róla, hogy hatvanhárom napos éhségsztrájkot tartott az apjáért Londonban, a bahreini nagykövetség előtt. Az apja, a hetvenegy éves Hassan Mushaima a bahreini ellenzék egyik vezető alakja volt, és a 2011-es arab tavasz után bebörtönözték. Ali, a fiú még csak nem is azt kéri, hogy engedjék szabadon, azt mondja, az reménytelen lenne. Teljesen hiábavaló volna, tette hozzá a két másik bahreini. Nem, Ali csak azt szeretné, hogy a királyi család tegyen róla, hogy az apja kezelést kapjon a rákos betegségére.
A szovjet disszidensek jutottak eszembe, és hogy Leonyid Brezsnyev mennyire meg volt elégedve, amikor a leghíresebbek közülük száműzetésbe vonultak, és így megszabadult tőlük. Azon gondolkodtam, hogy ezek a szunnita uralkodók, akik egy síita népet kormányoznak az Arab-öböl monarchiáinak a katonai segítségével, bele kellene, hogy menjenek egy olyasféle alkuba, mint egykor a Párt vezetése.
Megkérdeztem Alit: „Nem próbálta meg kiváltani az apja szabadulását azzal a feltétellel, hogy külföldre távozik?” Ali mosolygott a tudatlanságomon. „Dehát ők egyáltalán nem akarnak tárgyalni!” – kiáltott föl. „Van egy barátom, egy dán-bahreini kettős állampolgár, akinek az érdekében a dán külügyminiszter személyesen járt közben, és semmit sem ért el. Ők kezelhetetlenek. Az orvosi kezelésről viszont, ha szabadna… Ha Ön segítene nekem, ha ez a parlament segítene, talán el tudnám intézni.”
Írok tehát a nagykövetnek.
A látogatás véget ért, de a másik fiatalember nem volt elégedett: zavarta, hogy nem érem föl ésszel, hogy egy mozgalmár nem hagyhatja ott sem a hazáját, sem a harcot, hanem küzdenie kell a végsőkig, a halálig – gondolta. Nem mondtam neki ellent, de nem tetszett nekem ez a férfi, aki csillogó szemekkel feláldozna egy ügyért egy életet.
