Csak egy dologról feledkezett meg Angela Merkel. Múlt csütörtökön, miután az Európai Tanács elutasította az ötletét a 27-ek és Vlagyimir Putyin közötti csúcstalálkozóról, nem tévedett, amikor rámutatott, hogy Joe Bidennek senki nem tett szemrehányást azért, mert négyszemközt találkozott az orosz elnökkel. Azt akarta mondani ezzel, hogy az európaiaknak nincs okuk megtagadni maguktól azt, amit az amerikaiak megtehetnek, de az a probléma, hogy az Egyesült Államok egy ország, míg az Európai Unió nem az.
Amikor az amerikai elnök leül Vlagyimir Putyinnal szemben, ő maga az Egyesült Államok, annak külpolitikája, katonai ereje és gazdasági súlya. Az orosz elnökkel szemben a 27-ek csak egy agyaglábú gazdasági óriás, mert nincs közös katonai védelmük, és még csak közös elképzelésük sem arról, hogyan kellene eljárni Putyinnal szemben.
A 27+1-es felállással Vlagyimir Putyinnak könnyű dolga lett volna, de ez nem jelenti azt, hogy az európaiak nem tehetnek mást, mint hogy újra és újra szankciókkal sújtják a rezsimjét.
Helyes dolog reagálni a Krím annektálására vagy Alekszej Navalnij megmérgezésére. Szükség van rá. Sőt, elengedhetetlen, de nem csak reakcióra van szükség, hanem akcióra is, és ennek legjobb módja – talán az egyetlen módja – az lenne, ha azzal kezdenénk, hogy elmondjuk, milyen kapcsolatokat szeretnénk kialakítani Oroszországgal, és milyen feltételekkel.
Ez nem okozna nehézséget, hiszen mi, az Unió, annak 27 tagállama és 450 millió polgára mind ugyanazt akarjuk Oroszországtól.
Arra vágyunk, hogy képesek legyünk együtt élni és együttműködni egy olyan földrészen, amelyet a Szovjetunió felbomlása által létrehozott határok tiszteletben tartása stabilizál. Azt akarjuk, hogy Oroszország ismerje el: a birodalmának vége, ahogyan Ausztria és Törökország, Franciaország, Nagy-Britannia, Portugália, Belgium és Hollandia is elismerte.
Azt akarjuk, hogy Oroszország ne avatkozzon bele azoknak az országoknak a belpolitikájába, amelyek egykor orosz birtokok voltak, de három évtizede független országok. Azt akarjuk, hogy Oroszországnak sikerüljön felépíteni azt a demokráciát, amelyre népe törekszik. Támogatni fogjuk ezt a törekvést saját demokráciánk és az orosz demokratákkal való politikai szolidaritásunk megerősítésével, de szeretnénk megteremteni az Oroszországgal való gazdasági, ipari és kulturális együttműködés alapjait, amint Oroszország eleget tesz az általa aláírt nemzetközi kötelezettségeknek.
Ez a javaslatunk Oroszországnak.
Nyilvánosan kell megtennünk ezt a javaslatot, hogy egyetlen orosz se legyen, aki nincs vele tisztában, hogy nem akarjuk megtámadni, bekeríteni vagy fenyegetni az országát, hanem ellenkezőleg, kezet nyújtunk neki. Amíg nem történik valódi előrelépés a megállapodás felé, addig nem szabad feloldani a szankciókat. Nekünk is ezt kellene mondanunk, de még ma el kellene kezdenünk fogalmazni egy üzenetet Oroszországnak, amelyik megfogalmazza a javaslatainkat, és amint ez megjelenik, fel kellene hatalmaznunk az Unió képviselőit, hogy kezdjenek tárgyalásokat az orosz vezetéssel.
Nekik is vannak feltételeik. Nem mindegyik feltétlenül illegitim, és figyelembe kell vennünk őket, hogy elfogadható kompromisszumokat keressünk és találjunk. A célkitűzéseink meghatározása, az üzenet Oroszországnak, majd a tárgyalások – az Uniónak ezt meg kellene és meg is tudná tenni, de egy 27+1-es csúcstalálkozó, nem, kancellár asszony, sajnálom, de ez nem volt jó ötlet.
