Eljött az idő. Még soha nem volt ilyenre példa, de azon kívül, hogy a pozíció szeptemberben megüresedik, három okból is érdemes egy franciát választani a NATO főtitkárának.
Az első az, hogy egy olyan időszakban, amikor az amerikaiak és az európaiak hasonló mértékű támogatást nyújtanak Ukrajnának, teljesen indokolt lenne, hogy az Unió egyetlen valódi katonai hatalma és a Biztonsági Tanácsban helyet foglaló egyetlen tagállama vegye át az Atlanti Szövetség irányítását. Ez megmutatná, hogy az európaiak ebben a háborúban már nem az Egyesült Államok pártfogoltjai, hanem egyre inkább egyenrangúak jogokban és kötelezettségekben is. Ez megmutatná az amerikai adófizetőknek, hogy nem egyedül finanszírozzák az orosz agresszióval szembeni ellenállást. A republikánusok jobboldali szárnya többé már nem is sugallhatná, hogy elsősorban az európaiaknak kellene fizetniük a saját védelmükért, és Európában senki sem állíthatná, hogy az Egyesült Államok az, amely a hidegháború forró másolatába rángatja az Európai Unió 27 országát.
Mivel e század elején már nem két szuperhatalom áll egymással szemben, hanem új egyensúly formálódik Kína, az Egyesült Államok, az Európai Unió, Oroszország, India és sok más emancipálódó szereplő között, a demokráciáknak be kell kapcsolódniuk a küzdelembe, megerősítve az Atlanti Szövetséget mint gyakorlatilag egyenlő hatalmak szövetségét. Egy francia jelölésével kapcsolatos konszenzus a NATO főtitkárságára azt jelentené, hogy az Atlanti-óceán mindkét partja elfogadja ennek a fejlődésnek a szükségességét, és ez még nem minden.
Ha Franciaország egy francia jelöltet támogatna, azt jelezné, hogy – ellentétben azzal, amit mindig mondanak – nem kívánja az Atlanti Szövetséget egy önálló európai védelemmel helyettesíteni, hanem éppen ellenkezőleg, meg akarja erősíteni azt egy európai pillérrel, amely lehetővé teszi a feladatok megosztását a nyugati hatalmak között. Azon a napon, amikor egy francia veszi át a NATO vezetését, nemcsak a szovjet blokkból kilépett országok engedhetik el a félelmeik utolsó maradékát azzal kapcsolatban, hogy Párizs esetleg továbbra is elutasítja az Atlanti Szövetséget, de elhárulna a Franciaország ellen állandóan felhozott Amerika-ellenesség vádja is.
Ezen a napon a huszonhetek öles léptekkel haladhatnának a közös európai katonai védelem felé, amelynek alapjait Ukrajna közös felfegyverzésével, majd lőszerrendeléseik közös elhelyezésével fektették le. Az Európában vívott háború nem a 20. század utolsó, hanem a 21. század első háborúja. Minden mozgásban van, minden változik, és ezek a változások egy franciát vagy egy franciát kívánnak a NATO élére.
