Biztos nem kellene megszólalnom. Jobban tenném, ha inkább örülnék annak, amit eddig sikerült megcsinálni, nem pedig sajnálkoznék, hogy mennyi minden van még hátra. Ha inkább felvillantanám a fényt az alagút végén és nem Kasszandrát játszanék. Csakhogy nincs nagyobb bűn a politikában, mint hazudni, beleértve azt is, ha valaki nem mondja ki az igazságot.
Olvass továbbDigitálisan vitázunk. Újságíró barátom, Jean-Marcel Bouguereau elolvastatta a Facebookon a múlt heti cikkemet Stéphane Rozèsszel, a kiváló francia politológussal és közvéleménykutatóval, aki azonnal reagált. A következő szöveggel válaszolt az iróniámra a kínai rezsimnek tulajdonított hatékonyságról, a feje tetejére fordult kritikáról, amely elönti az Európai Uniót, arról, hogy az eurofóbok egészen ellentmondásos módon elitélik, hogy Németország nemet mondott az európai kötvényekre. A szöveget a beleegyezésével közlöm.
Olvass továbbHallom, hogy a kínaiak milyen hatékonyak. Ezt suttogják és mondják egyre többen, és igen, teljesen igaz: ritkán látunk olyat, hogy egy politikai hatalomnak sikerül egy pillanat alatt kirobbantania egy világjárványt, az emberiség felét karanténba helyezni, és hamarosan a világgazdaságot olyan válságba taszítani, amekkorát talán még nem láttunk.
Olvass továbbMár a válság alatt gondolkodni kell azon is, hogy mi lesz utána. Nehéz, mert hogyan képzeljük el, hogy mi lesz a válság után, amikor annyi dráma jön még, Afrikában, az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, az összes háború sújtotta országban, az egész Európai Unióban, de minden járvány véget ér egyszer.
Olvass továbbA maastrichti kritériumok kimúltak, és velük együtt a thatcheri korszak is. Nincs már visszatérés hozzájuk, legalábbis egy jó darabig nincsen, és ha igen, biztosan nem abban a formában, ahogy korábban megismertük, mert ami a elpusztította őket az több bonyodalom együtt állása, amelyek közül a koronavírus csak az a kegyelemdöfést adta meg azoknak a korlátozásoknak, amelyek alatt fuldoklott az unió.
Olvass tovább
